2011. július 22., 08:332011. július 22., 08:33
Az alap által nyújtott hitel futamideje a jelenlegi 7,5 évről 15 évre emelkedne, a kamata pedig a jelenlegi 4,5 százalékkal szemben 3,5 százalék lenne. Az EFSF tőkét nyújthat majd a mentőcsomag-programban részt nem vevő országok bankjainak is.
Jean-Claude Juncker, az eurózóna pénzügyi csoportjának (Eurogroup) vezetője, Luxemburg miniszterelnöke a tanácskozás előtt azt nyilatkozta: ha lehet, el kell kerülni a részleges görög csődöt, de nem zárható ki ez a lehetőség sem. Juncker azt is közölte: nincs veszélyben az euró, az Európai Unió közös pénze stabil valuta. Juncker szerint az európai bankadó bevezetése nem lesz része a Görögországnak szánt mentőcsomagnak. A politikus arról is beszélt, hogy Brüsszelben a görög problémára átfogóbb megoldásokat szeretnének, amelyekkel egyebek között elkerülhető lenne, hogy kéthetente találkozzanak, és „új elemeket adjanak hozzá” a korábban kidolgozott mentőcsomaghoz.
A sajtóhírek szerint Angela Merkel német kancellár, Nicolas Sarkozy francia elnök, valamint Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB)elnöke még szerdáról csütörtökre virradó éjjel egyezett meg Görögország megmentéséről, azt azonban hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, miről állapodtak meg a politikusok. Az ARD német közszolgálati televízió delegációkörökből származó értesülése szerint a magánbefektetők közreműködésének módozatait, valamint a görög államadósságok átütemezésének elutasítását tartalmazza az a megállapodás. Az ARD televízió szerint Merkel és Sarkozy, a kancellári hivatalban éjfélig tartó találkozón több euróövezeti tagország vezetőjével is telefonbeszélgetést folytatott.
Ami a magánbefektetőknek a görög államadósságok finanszírozásában való részvételét illeti, az ARD úgy értesült, hogy erre vonatkozóan egyezség született. A televízió ennek kapcsán két opciót említett: az egyik a bankok és a biztosító társaságok önkéntes részvétele, míg a másik egyfajta kötelező jellegű adó, amelyet az euróövezeti tagországok bankjaira vetnének ki. A létrejött megállapodás az értesülés szerint tartalmazza azt is, hogy Németország, Franciaország, valamint az Európai Központi Bank elutasítja a görög államadósságok átütemezésének lehetőségét. Az EKB és Berlin eddig is határozottan ezt az álláspontot képviselte.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!