
Menetrend szerinti fapados járatokat indít Nagyváradról Bukarest és Torinó irányába a Blue Air – jelentették be csütörtökön a romániai légitársaság és a Bihar Megyei Tanács képviselői.
2016. október 13., 20:102016. október 13., 20:10
A román fővárosba már december 15-én elindul az első, 120 férőhelyes, Boeing 737 típusú gép, amely aztán minden hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap fog közlekedni.
Ezzel minden bizonnyal nem csak a menettérti jegyeit 195 euróért kínáló Taromnak, hanem a vasúti társaságnak is konkurenciát fog teremteni 20 eurótól – 90 lej – induló jegyáraival. Azok pedig, akik Váradról Jászvásárra szeretnének eljutni, ezt Bukarestből egy 30 perces várakozást magában foglaló átszállással megtehetik majd. Hasonló csatlakozások lesznek majd Torinóból is, mert a jövő március 26-án induló járatuk épp olaszországi főállomásukat célozza, ahonnan Róma, Nápoly és Catania irányába lehet majd továbbutazni. A Nagyvárad–Torinó-járat hetente kétszer, csütörtökön és vasárnap indul majd szintén 20 eurós kiindulási ártól.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Ryanair szintén március 26-án indítja el fapados járatait Milánó és Barcelona irányába, de ahogyan a megyei tanácselnök, Pásztor Sándor már korábban is jelezte: még több helyszínt szeretnének, ezért tovább folytatják a tárgyalásokat, hogy németországi és más spanyolországi repterekkel is összekössék a váradit. Oroszország felé is nyitnának, de Facebook-oldalukon most ismét közvélemény-kutatást végeznek, hogy merre utaznának a helyiek. Pásztor egyébként hozzátette, hogy a Ryanair a spanyolországi jegyein, illetve honlapján idegenforgalmi célpontként tünteti majd fel a partiumi megyeszékhelyet, az előreláthatóan növekvő utasforgalom miatt pedig már ez év végén kiírná a közbeszerzési eljárást egy újabb utasterminál kialakítására.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!