Hirdetés

„Felvillanyozhatja” a lakosságot a Digi-áram

Megtörheti az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) által diktált monopóliumot a nagyváradi RCS & RDS vállalat, amely a Digi Energy szolgáltatással magánszemélyeknek is kínál a versenytársainál olcsóbban elektromos áramot.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. február 04., 19:482016. február 04., 19:48

A telekommunikációs piacon egyre nagyobb teret hódító részvénytársaság már tavaly bejelentette erre vonatkozó terveit, csakhogy az országos hatóság szabályzata térségenként csak egyetlen szolgáltatót engedélyez.

A vállalat legutóbbi közleménye szerint fellebbeztek az általuk alkotmányellenesnek és törvénytelennek tartott korlátozás ellen, és folytatták a szolgáltatóvá váláshoz szükséges engedélyeztetési eljárást. A gazdasági csoport két cége tavaly kérvényezte egy nagyváradi és egy temesvári tesztprojekt engedélyeztetését, de ezt az ANRE az aktuális területi elosztó beleegyezésének feltéte­léhez kötötte.

Noha azóta a fejleményekről az RCS & RDS nem adott ki hivatalos nyilatkozatot, immár nem csak Nagyváradon, hanem az ország több városában – köztük Bu­ka­restben – is általános forgalmi adó (áfa/TVA) és az illetékek nélkül több mint 20 százalékkal olcsóbban kínálja az elektromos áramot. A Digi Energy hivatalos honlapján részletezi az ajánlatot, mint ahogyan azt is, hogy a már meglévő RCS & RDS előfizetőknek további kedvezményeket kínál. Az áfa nélküli 165 megawattos egységár azonban a gyakorlatban is legalább 10 százalékos megtakarítást jelenthet, ráadásul különösebb utánajárást sem igényel a szolgáltatóváltás.

Mint azt lapunknak egy váradi lakos is jelezte, nemrég a vállalat hozzá ellátogató munkatársa közölte, hogy elég a lakás telekkönyvi kivonata, másolat a személyi igazolványról és a legutóbbi áramszámláról, valamint egy, a váltásra vonatkozó szándéknyilatkozat és kérvény kitöltése. A részleteket a vállalat ingyenesen intézi és pillanatnyi áramkimaradást sem okoz az átállás, mivel sem az órát, sem a vezetékeket nem cserélik. A fogyasztást ugyanis továbbra is a helyi szolgáltató, tehát Váradon az Electrica olvassa majd le, mint ahogyan a hálózati hibák orvoslása is az ő hatáskörében marad, a számlát viszont már az RCS & RDS felé kell fizetni.

Mint korábban megírtuk, a Te­szári Zoltán üzletember tulajdonában lévő részvénytársaság összesen hét, napenergiát termelő parkot birtokol, amelyek összesen 23,5 megawatt zöldenergiát termelnek. Az energiabörzén már hivatalos kereskedőként jegyzik, így például már tőle vásárolja az elektro­mos energiát a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) és a városi polgármesteri hivatal is. A cég korábban elnyerte a város vezetékrendszerének föld alá helyezésére kiírt közbeszerzési eljárást is, és a helyi önkormányzat­tal partnerségben saját elosztóhá­lózat ki­épí­tését tervezte. A Pute­rea.ro portál információi szerint amúgy az RCS & RDS-hez hasonlóan már a Telekom is fontolóra vette, hogy áramenergia-szolgáltatással egészítse ki a portfólióját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
Hirdetés