
Sikerült kedden megállapodnia a görög kormánynak és a nemzetközi hitelezőknek egy új mentőcsomagról a maratoni, 23 órán keresztül zajlott, hajnalban lezárult athéni tárgyalások nyomán.
2015. augusztus 11., 17:322015. augusztus 11., 17:32
2015. augusztus 11., 18:352015. augusztus 11., 18:35
A görög pénzügyminisztérium illetékesei a megbeszélések után a sajtónak úgy fogalmaztak: „felszállt végre a fehér füst”, „sikerült megállapodásra jutni, még néhány apróbb ügyet kell megbeszélni”. Az egyezség szerint Görögország 86 milliárd eurós hitelcsomagot kap.
A görög kormánytagok arra számítanak, hogy az athéni parlament már ma elfogadja a mentőcsomagot, pénteken pedig az eurózóna pénzügyminiszterei is rábólintanak a megállapodásra. Görögország így már augusztus 20-áig megkaphatja a hitel első részletét, ami nagy segítség lenne figyelembe véve, hogy akkor kell kifizetnie egy 3,2 milliárd eurós törlesztőrészletet az Európai Központi Banknak.
Hétfő éjszaka a feleknek sikerült megállapodniuk abban, hogy 2015-ben az államháztartási hiány a bruttó hazai termék (GDP) 0,25 százaléka lehet, 2016-ban a 0,5 százaléka, 2017-ben 1,75 százaléka, 2018-ban pedig 3,5 százaléka.
A görög kormány képviselői abba is beleegyeztek, hogy független pénzalapot hozzanak létre Athénban, ahova 50 milliárd euró fog befolyni a privatizálások nyomán, az összeg háromnegyedét pedig a banki rendszer helyreállítására és az adósság törlesztésére fordítják. A megállapodás ugyanakkor a görög gázpiac liberalizálását is előírja.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!