2011. augusztus 10., 09:102011. augusztus 10., 09:10
Folyamatos használat mellett a tartozások kialakulásának drasztikus csökkenését is garantálja a rendszert kidolgozó BillBarter vállalat, amely rövidesen Romániában is elkezdi tevékenységét. A cég lapunkhoz eljuttatott közleményéből kiderül, a lánctartozás különösen a kis- és középvállalkozói szektort érinti hátrányosan, a leginkább kockázatos iparágaknak pedig az építőipar, valamint a kis- és nagykereskedelem minősülnek.
Az Európai Unióban a számlák több mint 70 százalékát késve fizetik ki, 2,4 százalékukat pedig egyáltalán nem. A gazdasági válság hatására különösen nagy problémát jelent a körbetartozás, az Európai Bizottság becslése szerint az EU-ban késve vagy soha ki nem fizetett számlák értéke közel 1900 milliárd euró. Mint a közlemény rámutat, a HONEM intelligens hirdetési és információcsere rendszert alkalmaz, amely kizárólag a résztvevők számára releváns információkat jeleníti meg, így segítve a rendszeren belüli üzleti kapcsolatok kiépítését. Használatával felgyorsulnak a globális gazdasági folyamatok, mivel a vállalkozások egyidőben szabadulnak meg tartozásuktól és követelésüktől. A rendszert költségvetési és államigazgatási szervek is használhatják. A programot használni kívánó vállalkozások internetes felületen rögzítik kintlevőségeiket, ezt követően a HONEM kapcsolatokat keres, majd kiértékeli, mely tartozások kompenzálása révén van mód a lehető legnagyobb összegű és legnagyobb részvétellel rendelkező tartozásokat kiegyenlíteni. Az eljárás során tényleges pénzügyi műveletek nem történnek, az érintett vállalkozások úgy jutnak hozzá kifizetetlen kintléevőségükhöz, hogy ezek összegét egy vagy több tartozásuk kiegyenlítésére fordítják. Abban az esetben, ha nem alakul ki a résztvevő vállalkozások közötti körtartozás, a rendszer a barterváltók használatát ajánlja.
A barterváltó a HONEM rendszerben, a vállalkozás által kibocsátott elektronikus váltó, amely a rajta megfogalmazott szolgáltatást, árut biztosítja a dokumentum tulajdonosának. A váltó egy adott szolgáltatásra, árura beváltható „kupon”, amelynek segítségével létrejön az üzleti kapcsolat, és így a lánctartozás körtartozássá válik. A cég képviselői ugyanakkor fontosnak tartották kiemelni, hogy sikeresebb, mint egy behajtó cég, hiszen nem alkalmaz zaklató telefonokat, felszólító leveleket, ügyvédi költségeket. A vállalkozások kompenzációval történő rendezése a tartozó és követelő fél számára előnyös, gyors és diszkrét. A rendszerben szereplő tartozások és követelések személyre szabhatóan állíthatók be. A vállalkozások a HONEM rendszer számára a ténylegesen kompenzált összeg után utólagosan fizetnek egyszeri díjat, amelynek összege a kompenzált összeg egy százaléka.
Azon vállalkozások, amelyek nem rendelkeznek internet elérhetőséggel, vagy nem kívánják önállóan elvégezni a teendőket, partnerirodákon keresztül is benyújthatják követeléseiket.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!