
Fotó: Agerpres
2009. július 14., 10:252009. július 14., 10:25
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szeptember elsejei hatállyal el kívánja törölni az átalányadót, és erről már a hét folyamán tárgyalásokat kíván kezdeményezni koalíciós partnerével – jelentette be tegnap Bogdan Niculescu-Duvăz, a párt szóvivője. A szocdemek egyúttal arra is javaslatot kívánnak tenni, hogy tűzzenek ki határidőt a villamos energia árának mintegy 30 százalékkal történő csökkentésére. „Közismert, hogy már koalíciós partnereink köréből, nevezetesen Adriean Videanu gazdasági miniszter részéről is hangzottak el az adónemet bíráló nyilatkozatok. Eszerint az adó alkalmatlan a kitűzött célok elérésére, és nem időszerű a jelenlegi helyzetben” – mutatott rá Duvăz a gazdasági miniszter múlt heti nyilatkozatát idézve.
Leszögezte: ebben a helyzetben konkrét időpontot kel megnevezni az adónem eltörlésére. „Mi azt javasoljuk, hogy szeptember elsejétől töröljék el, és térjünk vissza az eredeti állapothoz” – mutatott rá Duvăz. A politikus szerint az átalányadó mind az államkassza, mind a gazdaság szempontjából rossz, mivel bevezetése nyomán több tízezer céget számoltak fel. „Az adónem semmire sem volt jó azon kívül, hogy megfojtotta a kis- és a mikrovállalkozásokat, és alkalom adtán előnyös helyzetbe hozta a nagyvállalatokat” – vélte a szociáldemokrata szóvivő.
A villamos energia árának csökkentése kapcsán a politikus kifejtette, pártjának szakértői bebizonyították, hogy az nem csupán lehetséges, de abszolút szükséges is, a csökkentés mértékét pedig 30 százalék környékén tartják megvalósíthatónak. A PSD szerint az energiahordozó árának csökkentése azért fontos, hogy csökkenjenek a cégek termelési költségei, ezáltal pedig élénküljön a gazdaság. Egyúttal védelmet jelentenek a lakosság széles rétegei számára, amelyek jelenleg drágán jutnak hozzá a villamos energiához.
Mint arról beszámoltunk, az átalányadót május elsejétől vezette be a kormány, azzal a céllal, hogy növelje a költségvetési bevételeket. A hivatalos indok szerint ugyanis számos cég csupán papíron volt veszteséges, valójában pedig több millió eurós bevételtől fosztották meg a büdzsét. A kötelező minimáladó minden vállalkozást sújt, függetlenül attól, hogy az hivatalosan profitot jelentette vagy veszteséget.
A minimális átalányadó értéke 2200 lejtől (mintegy 500 eurótól) 43 000 lejig (körülbelül 10 ezer euróig) terjed. Az előbbit azok a cégek kötelesek fizetni, amelyek éves összforgalma nem éri el az 52 ezer lejt (13 ezer eurót), az utóbbit pedig azok, amelyek évi forgalma meghaladja a 129 millió lejt (mintegy 32 millió eurót). Az átalányadó bevezetése egyike a Nemzetközi Valutaalappal aláírt megállapodásban vállalt költségvetési módosításoknak. Az adó bevezetése óta több ezer kisvállalkozás jelentett csődöt.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.