
2009. július 02., 10:552009. július 02., 10:55
A Zapp a becslések szerint 61 millió euróért cserélt gazdát, ugyanakkor a Cosmote átveszi a cég 146 millió euróra rúgó adósságállományát is. Ennek zömét a 3G és a CDMA-rendszer kiépítésére fordított hitelek teszik ki. A tranzakció során a Citigroup Global Markets Limited (CITI) és az NM Rotschild and Sons Limited szolgált pénzügyi tanácsokkal a Cosmoténak. „A mai tranzakció újabb jelentős előrelépés a Cosmote számára, hiszen birtokába került a megvásárolt cég 3G és CDMA-licence is, ami az infrastruktúrával együtt lehetővé teszi, hogy a cég a legversenyképesebb adat- és hangátviteli szolgáltatásokat nyújtsa Romániában. Az egyik legversenyképesebb európai piacon szereplő Cosmote három és fél évvel ezelőtti indulása óta elért fejlődése bizonyítja, hogy a cég maximálisan képes lesz kihasználni a tranzakció előnyeit” – jelentette ki az aláírási ceremóniát követően Michael Tsamaz.
A Cosmote-vezető optimizmusát azonban nem mindenki osztja a romániai piacon: a piacvezető Orange máris bejelentette, hogy szerinte a versenytanácsnak is meg kellene vizsgálnia a tranzakció törvényességét, a bevásárlás után ugyanis az immár a Zappal kibővített portfóliójú Romtelecom–Cosmote előnye a birtokába került két mobil kommunikációs licenc miatt már túllépheti a jogszabályok által előírt mértéket.
Doin Odiatiu, az Orange Románia marketingigazgatója szerint a cégcsoport a vonalas távközlés piacán eddig meglévő előnye mellett immár a mobil kommunikáció területén is hasonló pozícióba kerülhet. Az Orange a második Vodafone-nal együtt már több ízben kérte a távközlési hatóságtól, hogy módosítsa a Romtelecom infrastruktúrájának használatát szabályozó rendelkezéseket, mivel mindkét mobilszolgáltató szeretne a legrégibb szolgáltató mintegy négymillió ügyfelet kiszolgáló rendszerét felhasználva létrehozni internetes szolgáltatásait.
A most megvásárolt Zapp egyébként a legrégibb romániai mobilszolgáltató: 1993 óta van jelen a piacon, jelenleg a 450 MHz-es tartományban rendelkezik CDMA, a 2100-asban pedig 3G-licenccel. Előfizetőinek száma 374 000 fő, tavalyi bevétele elérte a 61 millió eurót.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.