
Kiszámolták. A román gazdaság gyors talpraállásában bízik az Európai Bizottság
Fotó: Pixabay
A beruházásoknak és a korlátozó intézkedések által nem befolyásolt építőiparnak köszönhetően az előrevetített 6%-nál kevesebbel, 5,2%-kal esik vissza idén a román gazdaság – olvasható az Európai Bizottság (EB) csütörtökön közzétett őszi prognózisában.
2020. november 05., 20:552020. november 05., 20:55
A következő két évben az EB becslései szerint a román gazdaság fokozatosan helyreáll, jövőre 3,3%-kal, 2022-ben 3,8%-kal bővül.
Ami az államháztartás hiányát illeti, ez az EB prognózisa szerint jelentősen növekedik: a bruttó hazai termék (GDP) 4,4%-áról (2019-ben) a GDP 10,3%-ára (2020-ban). Az EB tavaszi előrejelzésében még 9,2%-os GDP-arányos hiánnyal számoltak. Ráadásul, a jelentés szerint,
A Bizottság szerint pozitív irányban módosíthatja a prognózist, hogy esetleg mérsékelik a nyugdíj és a gyermeknevelési támogatás emelését. Augusztusban a kormány a nyugdíjpont 40 százalékos növelése helyett 14%-os emelést javasolt, amit ugyan elutasított a parlament, de az EB mégis feltételezi, hogy a 40%-os növelésre nem kerül sor.
Az Európai Bizottság előrejelzései egy hónappal azután jelentek meg, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is javította a román gazdaság 2020-as és 2021-es alakulására vonatkozó becsléseit. Az IMF áprilisban még úgy vélte, hogy 2020-ban 5%-ot zsugorodik Románia gazdasága, az októberi új előrejelzések szerint a nemzetközi pénzintézet 4,8%-os csökkenésre számít úgy, hogy 2021-ben 4,6%-os bővülés következik, ami meghaladja a 3,9%-os tavaszi becslést.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!