2012. augusztus 23., 01:242012. augusztus 23., 01:24
Egyre gyakoribb, hogy a munkaadók csak három hónapra alkalmaznak dolgozót, ám a kedvezményeket csak akkor vehetnék igénybe, ha meghatározatlan időre kötnek szerződést, és a támogatás folyósítása után is foglalkoztatják a munkavállalót.
Kelemen Tibor hangsúlyozta, a munkatörvénykönyv ez esetben a munkaadónak kedvez, hiszen a munkahely elveszítésétől tartó alkalmazottak három hónapig maximálisan teljesítenek, ezután azonban újabb kilencven napra lehet szerződést kötni velük. Kelemen Tibor ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a legtöbb munkahelyet a szakképzetleneknek ajánlják, azonban ez nem azt jelenti, hogy a munkaadók nem várnak el szakértelmet, tapasztalatot. Valójában csak szakképzetlenekként alkalmazzák és fizetik a munkavállalókat, ám elvárják, hogy értsenek ahhoz a szakmához, munkakörhöz, amivel a szerződés szerint megbízzák. Az igazgató szerint ezzel is magyarázható, hogy a szülők nem törekednek arra, hogy a gyerekük szakmát tanuljon; arra számítanak, hogy az elméleti gimnázium után szakképzetlenként úgyis találnak munkát.
Különben augusztus 30-án a Kovászna Megyei Munkaerő-ügynökség a textil-szakmában szervez minibörzét. Kelemen Tibor elmondta, a sepsiszentgyörgyi Olt Textil gyár és a Dreiconf nadrággyár összesen ötven állás betöltésére keres jelentkezőket. Az ügynökség székhelyén sorra kerülő állásbörzére mintegy kétszáz munkanélkülit hívnak be, varrónőket és szakképzetleneket, munkanélküli segélyben részesülőket és olyan állástalanokat is, akik nem kapnak már állami támogatást. Kelemen elmondta, a munkaerő-toborzón a gépkocsialkatrészeket gyártó svéd Autoliv vállalat sepsiszentgyörgyi gyárához is irányítani fogják a munkanélkülieket. Az Autoliv eddig már közel ötszáz munkavállalót alkalmazott, a hivatalos megnyitóra szeptember elején kerül sor, de már legyártották az első 1800 kormánykereket, amit a BMW el is fogadott. A tervek szerint az Autoliv a közeljövőben mintegy 1200 főre növeli alkalmazottai számát. Kelemen Tibor szerint a munkanélküliek egy része erre a lehetőségre vár.
Amint arról korábban beszámoltunk, a háromszéki állástalanok nem szívesen vállalnak munkát a nadrággyárakban, textilüzemekben, mivel a túl sok túlórára és a szigorú, teljesítményelvű bérezésre, a teljesíthetetlen normára panaszkodnak. Kovászna megyében júliusban 7,95 százalékos volt a munkanélküliségi mutató, és bár az ország 37 megyéjében növekedett, Háromszéken stagnált a munkanélküliség.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.