
Fotó: Gecse Noémi
Miközben európai uniós viszonylatban a lakosság alig 7 százaléka nem tudja megengedni magának, hogy saját autója legyen, addig Romániában ez az arány több mint négyszer magasabb, eléri a 29,8 százalékot – derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat legfrissebb adataiból.
2018. november 28., 15:132018. november 28., 15:13
Románián kívül még Bulgária (20,6 százalék) és Magyarország (20,1 százalék) lakosai körében haladja meg az egyötödöt azok aránya, akik nem tudnak maguknak személygépkocsit vásárolni.
A legjobban szituáltak e tekintetben a ciprusiak és a máltaiak, ahol a lakosság 1,7 százaléka nem engedheti meg ezt a máshol már-már luxusnak minősülő beszerzést, majd Luxemburg következik 2,2 százalékkal, illetve Olaszország és Franciaország egyenként 2,7 százalékkal.
Az előző évhez viszonyítva tavaly 0,7 százalékponttal, 7,7 százalékról 7 százalékra csökkent azoknak az uniós állampolgároknak az aránya, akik nem tudnának autót venni. A legtöbb tagállamban zsugorodást mértek. Kivételt Ausztria, Dánia, Luxemburg és Franciaország jelent, ahol nőtt az arány, illetve Hollandia, ahol az előző évi 6,4 százalékon maradt.
A román gépjárműbejegyzési szolgálat (DRPCIV) adatai szerint különben a romániai gépkocsipark a tavalyi év végén meghaladta a 7,635 millió egységet, ami 8,91 százalékos gyarapodást jelent az előző évhez viszonyítva. Érdekesség ugyanakkor, hogy a forgalomba írt autók közül 1,320 milliónak bukaresti a rendszáma.
Versenyben egy Škoda-gyárért
Románia, Bulgária és Magyarország versenyez egy Škoda autógyárért – az Automotive News Europe szerint egymilliárd eurót meghaladó zöldmezős beruházásról van szó, ami 4–5 000 munkahelyet teremtene. A Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilap szerint Herbert Diess, a VW Group elnök-vezérigazgatója még november 18-án beszélt arról, hogy a csoport helyszínt keres Kelet-Európában egy új üzem számára, amelyben 2022-ben kezdődhetne el az autógyártás. Az új helyszínre azt követően van szükség, hogy a Volkswagen elektromos autók gyártására állítja át a németországi Emdenben található üzemét, a Passat modell gyártását pedig a jelenleg a Škoda Suberb típust gyártó, a csehországi Kvasinyban található üzemébe helyezi át. A tervezett új gyárban készülne a Škoda Karoq és Seat Ateca városi terepjáró (SUV), amelyeket jelenleg Kvasinyban szerelnek össze.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!