
A román össztermék (GDP) a harmadik negyedévben 8,8 százalékkal bővült a tavalyi harmadik negyedévhez képest, az előző három hónaphoz viszonyítva pedig 2,6 százalékkal nőtt – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2017. november 14., 13:132017. november 14., 13:13
2017. november 14., 13:202017. november 14., 13:20
Az első kilenc hónapban a román gazdaság 7 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. A vizsgált időszakban a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 6,9 százalékos volt.
A statisztikai intézet kiigazította a szezonálisan és naptárhatással számított első és második negyedéves adatokat, így mindkét negyedévben 2-2 százalékkal nőtt a GDP az előző három hónaphoz mérten a korábban közölt 1,8 és 1,7 százalék helyett.
A Ziarul Financiar című gazdasági napilap kedden elektronikus kiadásában rendkívülinek nevezte a harmadik negyedéves, 8,8 százalékos éves GDP-bővülést, amely 2008 óta, a nemzetközi gazdasági válság kezdetétől a leggyorsabb GDP-növekedés. „Románia megveri Kínát is” – jegyezte meg a szaklap.
A statisztikai intézet hétfőn közölte, hogy az első kilenc hónapban a román ipari termelés 7,7 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. A szezonális és naptári hatással kiigazított érték szerint a bővülés 8,7 százalék volt.
A Mihai Tudose vezette balliberális kormány gazdasági prognózisokkal foglalkozó bizottsága szerint a román gazdaság 6,1 százalékkal bővülhet az idén egész évben, ami meghaladja a kormány által szeptemberben előrevetített 5,6 százalékot. Bukarest eredetileg 5,2 százalékos növekedéssel számolt. Az Európai Bizottság 5,7 százalékos román GDP-bővülésre számít.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!