
2012. március 19., 08:472012. március 19., 08:47
Angela Merkel német kancellár Wolfgang Schäuble német pénzügyminisztert (képünkön) javasolja az euróövezeti tagállamok pénzügyminiszteri tanácsa (eurócsoport) elnöki tisztségére. Az információt a Financial Times Deutschland című német üzleti lap szellőztette meg pénteki számában. Steffen Seibert, a német kormány szóvivője tájékoztatóján spekulációnak nevezete a Financial Times Deutschland írását, de nem tagadta az abban foglaltakat, amelyek szerint Merkel Schäuble kinevezésért kardoskodik az euróövezeti kormányfőknél.
A miniszter egy pénteki nyilatkozatában csupán annyit mondott, hogy Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő, az eurócsoport jelenlegi elnöke közölte: megbízatásának lejárta után nem kívánja folytatni e munkát. „Mást erről én nem hallottam” – mondta Schäuble, ugyanakkor hozzátette: a következő elnököt szerinte is a tizenhetek pénzügyminiszterei közül kell kiválasztani.
A Financial Times Deutschland brüszszeli és euróövezeti fővárosokból származó értesülésekre hivatkozva azt írta, hogy a kollegái körében nagy tekintélyű Schäublénak vannak a legjobb esélyei a miniszteri tanács elnöki tisztségének elnyerésére, ugyanakkor Párizs egyelőre nem egyezett bele a kinevezésébe. Nicolas Sarkozy francia elnök attól tart, hogy túlságosan nagyra nő Berlin befolyása az uniós ügyekre, ha az eurócsoport irányítása német kézbe kerül – írta a lap.
Jean-Claude Juncker 2005 óta tölti be a pénzügyminiszteri csoport elnöki tisztségét. Legutóbb 2010-ben erősítették meg posztján, megbízatása idén júniusban jár le. A luxemburgi politikus több interjúban jelezte, hogy nem vállal újabb mandátumot. Kifejtette, hogy a testület vezetése egyre több időt vesz igénybe, ezért „főfoglalkozású elnökre” volna szükség az eurócsoport élén. Ezt ellenzi Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, és Berlinben is másként tervezik: a német elképzelés szerint Schäuble pénzügyminiszterként irányítaná a munkát.
Az év közepén az Unió körüli intézményrendszer négy kiemelt pozícióját kell betölteni. Az eurócsoport elnökének megbízatása mellett lejár az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnökének mandátuma is, megüresedik egy hely az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsában, és vezetőt kell állítani az állandó euróövezeti válságkezelési mechanizmust (ESM) irányító ügynökség élére.
Az eurócsoport elnöki tisztségével kapcsolatban eddig Mario Monti olasz kormányfő-pénzügyminiszter és Jyrki Katainen finn kormányfő, volt pénzügyminiszter neve merült fel. A Financial Times Deutschland szerint egyikük sem kíván a miniszteri tanács vezetője lenni.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.