
Fotó: Kristó Róbert
Nem nőnek számottevő mértékben idén vagy a jövő elején a nyugdíjak, csak a szokásos indexálásokra kerül sor – jelentette be Dragoș Pîslaru munkaügyi miniszter, leszögezve egyúttal, hogy „a nyugdíjak akkor fognak nőni, amikor ezt megengedhetjük magunknak”.
2016. május 23., 16:302016. május 23., 16:30
2016. május 23., 17:272016. május 23., 17:27
Mint magyarázta, csak a költségvetés növelésével lehetne megnövelni az időskori járandóságot – ehhez hatákonyabbá kellene tenni az adóbehajtást, adót lehetne emelni vagy át lehetne gondolni a közpénzek elköltését. A munkaügyi tárca vezetője bírálta egyúttal a különleges nyugdíjak intézményét, amely szerinte eltávolodást jelent a hozzájárulási alapelvtől, és lehetetlenné teszi a többi nyugdíj emelését.
„A különleges nyugdíjak többletelőnyt jelentenek. Nem mintha azok az emberek nem érdemelnék meg, de tulajdonképpen azokat az összegeket a többiektől kell elvenni. Ha így folytatódik, nincs hogy növelni a többiek nyugdíját” – fogalmazott Dragoș Pîslaru, aki szerint vissza kellene térni az egységes nyugdíjrendszerhez, ám – mint mondta – a mostani kormány ezt nem fogja felvállalni. A miniszter kiemelte továbbá, hogy jelenleg nagy nyomás nehezedik a nyugdíjrendszerre, és amennyiben semmit nem tesznek, 2050-ben bekövetkezik a csőd.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!