Hirdetés

Pezseg az élet: továbbra is a Coca Cola a piacvezető Romániában

Továbbra is a Coca Cola HBC a piacvezető a hazai italeladások tekintetében: a nagyvállalat 2014-es üzleti forgalma 1,83 milliárd lejes volt, ez 20,37 millió lejjel haladja meg a 2013-as eredményeket. 

2015. július 09., 16:592015. július 09., 16:59

A cég ugyanakkor tavaly 102,35 millió lejes profitot termelt, 18,73 millió lejjel többet, mint egy évvel korábban, eközben a cég hetveneggyel csökkentette alkalmazottainak számát, így a Coca Cola romániai kirendeltségénél jelenleg 1546-an dolgoznak.

A RisCo.ro pénzügyi tanácsadó cég összeállítása szerint a második hely tekintetében sem történt változás: a Coca Cola után italeladások szempontjából az Ursus Breweries következik annak ellenére, hogy tavaly 13,1 millió lejjel, 1,41 milliárd lejre csökkent üzleti forgalma. A sörgyár ugyanakkor 890 ezer lejes veszteséggel zárta 2014-et, holott egy évvel korábban 1,1 milliós nyereséget termelt. Az Ursus összesen 1490 személynek biztosít munkát.

Tavalyi 1,08 milliárd lejes üzleti forgalmával a Heineken Románia a harmadik legsikeresebb, italokat forgalmazó cég, amelynek esetében ugyancsak visszaesést jegyeztek: az üzleti forgalom 2013-hoz képest 34,8 millió lejjel csökkent, míg a nettó profit tavaly 138,7 millió lej volt az egy évvel korábbi 159,9 millióhoz képest. A Heineken Romániánál 1147-en dolgoznak.

A Pepsi márkanévhez tartozó üdítőitalokat csomagoló és árusító Quadrant – Amroq Beverages Kft. 2013-hoz képest egy hellyel fennebb került a listán. A cég üzleti forgalma 611,18 millió lej volt, 3 százalékkal több, mint 2013-ban, ugyanakkor látványos előrelépés történt profit szempontjából: a 2013-ban jegyzett 26,37 millió lejes veszteséghez képest tavaly 3,41 millió lejes nyereséget termelt a vállalat. A Coca Colához hasonlóan itt is leépítés ment végbe: a cég 160 alkalmazottjától vált meg, jelenleg 761 személyt foglalkoztat.

A Borsec márkájú ásványvizet gyártó Romaqua csoport a legsikeresebb, román többségi tőkével rendelkező, italokkal kereskedő cég: az összeállítás ötödik helyén szereplő vállalat üzleti forgalma tavaly 561 millió lej volt, 26,8 millió lejjel kevesebb, mint 2013-ban. Ezzel szemben a cég nyeresége 10,12 millió lejjel – 11,49 millió lejre – emelkedett, míg az alkalmazottak száma 1967-ről 1895-re esett vissza. A hatodik helyen álló Bergenbier üzleti forgalma tavaly 465,5 millió lej volt, ez 25,07 millió lejes bővülést jelent, a 665 személyt foglalkoztató cég pedig jelentős, 104,3 millió lejes veszteséggel zárta 2014-et.

A Tymbark üdítőket előállító vállalat ezzel szemben 200 személyt alkalmazott tavaly, 300,8 millió lejes üzleti forgalma pedig nem módosult számottevően. A cég ugyanakkor nagymértékben, 11,76 millió lejjel növelte nettó nyereségét, amely 2014-ben 19,18 millió lej volt. Noha 2013-ban nem volt benne a legjobb tízben, tavaly egyből a nyolcadik helyre került a European Drinks, amely az üdítőital- és a sörgyártókkal, valamint más szeszesitalokat árusító cégekkel is verseng a hazai piacon. A vállalat 292,8 millió lejes forgalommal zárta az évet, ugyanakkor 22,3 millió lejes veszteséget könyvelt el, míg alkalmazottai száma 726 volt.

A lista utolsó két helyén a dán Carlsberghez tartozó United Romanian Breweries, valamint az Ursusnak és a Heinekennek is szállító Soufflet Malt, az ország egyik legnagyobb maláta-előállítója szerepel. Előbbi üzleti forgalma tavaly 251,18 millió lej, míg utóbbié 185,51 millió lej volt.

A listát összeállító RisCo arra számít, hogy az üdítőitalok piacán továbbra is nagy lesz a versengés a hazai és a külföldi forgalmazók között, míg a sörpiacot ezután is teljes egészében a nemzetközi vállalatok fogják uralni. Ugyanakkor jelentős növekedés várható a hazai bortermelői ágazatban, ahol az elmúlt két évben nagyon sok beruházást hajtottak végre, és az exportált mennyiség is számottevő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés