Hirdetés

A BNR vigyáz az árfolyamra

Elfelejtették azt a tényt, hogy a Román Nemzeti Bank (BNR) célkitűzése az árak stabilitása mindazok, akik az elmúlt időszakban arról beszéltek, elérheti az 5 lejt az euró árfolyama – jelentette ki tegnap Adrian Vasilescu, a jegybankelnök tanácsosa.

Bálint Eszter

2012. június 13., 09:222012. június 13., 09:22

Mint hangsúlyozta, a központi pénzintézet mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az árak stabilak maradjanak, ugyanis a BNR célkitűzése, hogy az éves szintű infláció, illetve a pénzhígulás éves átlaga közel egyenlőek legyenek, ami pedig azt feltételezi, hogy egyik hónapról a másikra nem lehetnek semmilyen árképzésben nagy kilengések. Vasilescu rámutatott, ez a tény a piac stabilitásának a jele.

Elmondása szerint ugyanakkor immár 14 hónapja tart az a trend, miszerint közel egymáshoz a két gazdasági mutató értéke. „A jegybankot nagymértékben foglalkoztatja, hogyan alakul az árfolyam. Bár nincs erre célkitűzés, csak az inflációs ráta alakulása van előre meghatározva” – emelte ki a jegybankelnöki tanácsos.

Amint arról beszámoltunk, enyhe csökkenéssel idén májusra az infláció éves rátája 1,79 százalékra esett vissza az előző havi 1,8 százalékról. Ez az érték újabb történelmi minimumot jelent az elmúlt 23 év tükrében. Az idei év első öt hónapjában egyébként a lej értékvesztése havi átlagban 0,3 százalékos volt, miközben a tavalyi év azonos periódusában még 0,6 százalékon állt.

Eközben egyébként immár ötödik napja erősödött tegnap a román fizetőeszköz az euróhoz képest. A Román Nemzeti Bank által megjelölt referencia-árfolyam tegnap 4,4587 lej/euró volt, ami 0,07 banival, azaz 0,02 százalékkal alacsonyabb az előző napi kurzusnál, ami 4,4594 lej/euró volt. Az amerikai dollárral szemben azonban ezzel párhuzamosan veszített értékéből a román fizetőeszköz, a jegybank 3,5628 lej/dolláros árfolyamot jelölt meg, ami 1,77 banival, azaz 0,5 százalékkal magasabb a hétfői 3,5451 lej/dollárnál. Az arannyal szemben is gyengülést mutatott a lej, a grammonkénti 182,2558 lej/arany kurzus ugyanis 9,194 banival, azaz szintén 0,5 százalékkal volt magasabb az egy nappal korábban megjelölt 181,3364 lej/arany árfolyamnál.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
Hirdetés