
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Meghatározott időre felfüggesztik a hatóságok azoknak a cégeknek a tevékenységét, amelyek nem tartják be a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett korlátozásokat – jelentette be a szerdai kormányülés végén Florin Cîțu miniszterelnök. Elsősorban vendéglőkről és klubokról van szó, amelyek esetében a mostanáig kirótt bírságok nem bizonyultak hatásosnak.
2021. február 03., 16:302021. február 03., 16:30
A kormányfő elmondása szerint az országos katasztrófavédelmi operatív törzs (CNSU) tett javaslatot egy jogszabálytervezetre, ami az óvintézkedésekre fittyet hányó cégek tevékenységének felfüggesztését célozza meg.
– fogalmazott a miniszterelnök. Arra a kérdésre, hogy azokról a vendéglőkről és klubokról van-e szó, amelyek nem függesztették fel működésüket, Cîțu igennel válaszolt. Mint mondta, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a bírság nem elég, „módosítani kell a játékszabályokat”. Jelezte: a bírságok összegét nem kívánják megemelni, ha már amúgy sem bizonyultak hatékonynak.
Amikor arról faggatták, hogy mekkora időszakra függeszthetik fel a kereskedelmi egységek tevékenységét, a kormányfő közölte, ő maga legalább kéthetes szünetet rendelne el. „Ez csak az én javaslatom, a CNSU javasolta a jogszabálytervezetet, én pedig kezdetnek kéthetes időszakot javaslok” – fejtette ki.
Arra a kérdésre, hogy célkeresztbe kerülnek-e a templomok is, amelyek között szintén akadt olyan, amely nem tartotta be az óvintézkedéseket, Cîțu azt mondta, a javaslat kizárólag a kereskedelmi egységekre vonatkozik.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
szóljon hozzá!