Hirdetés

A bankok tőkeemelése és az uniós alapszerződések esetleges módosítása volt a fő téma az EU-tárgyalásokon

Megállapodtak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei szombaton az európai bankok összehangolt tőkeemelésének számos részletében, a külügyminiszterek megbeszélésén viszont eltérő álláspontok mutatkoztak azzal kapcsolatban, mennyire szükséges és sürgős az uniós alapszerződések módosítása a gazdasági válságkezelés sikeréhez.

Hírösszefoglaló

2011. október 23., 10:032011. október 23., 10:03

A másnapi állam- és kormányfői EU-találkozót előkészítő brüsszeli tanácskozások közül a pénzügyminiszteri jóval hosszabbra húzódott a vártnál, több mint tíz órán át tartott, a külügyminiszteri ülés viszont valamelyest rövidebb volt. Közös jellemzőjük egyike az lett, hogy a résztvevők csak nagyon korlátozottan és szűkszavúan nyilatkoztak a találkozókon történtekről.

Valamivel bőbeszédűbbnek bizonyultak a csúcsértekezlet előestéjén érkező állam- és kormányfők, akik közül többen derűlátásuknak adtak hangot a kilátásokat illetően.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke úgy fogalmazott: kézzelfogható közelségbe került a megállapodás az adósságválságra megoldást jelentő intézkedéscsomag ügyében.

Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök szintén megerősítette, hogy a pénzügyminiszterek ülésén sikerült előrelépni.

Borúsabb képet festett Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök, aki nyilatkozatában arra helyezte a hangsúlyt, hogy az euróövezet és az Európai Unió jövője szempontjából is nagy fontosságú csúcsértekezlet előtt állnak.

Az Európai Néppárthoz tartozó vezetők találkozójára érkezve Orbán Viktor magyar miniszterelnök arról beszélt, hogy Görögország gyakorlatilag csődbe jutott, és ha nem sikerül választ adni arra, miként lehet megakadályozni e csőd átterjedését más országokra, akkor bajba kerülhet az egész európai gazdaság, benne a magyar is.

\"Nem fog menni a görög csőd kezelése úgy, hogy ha a rossz görög állampapírokat saját haszon érdekében megvásárló bankok helyett közpénzből akarjuk kifizetni az így keletkezett veszteséget. (...) A magánbefektetők és az európai bankok csak fussák a saját kockázatukat, és ne az adóforintokból tegyék ezt\" - mondta Orbán Viktor.

Szerinte az eurózónához tartozó államoknak olyan pénzügyi alappal kell rendelkezniük, \"amely elég izmos és erőteljes ahhoz, hogy hihető legyen a gazdasági élet és a pénzpiac szereplői számára, hogy a bajba jutott, eurózónához tartozó államokat abból a pénzből meg lehet segíteni\". Ma ilyen alap még nincs, hiszen a mostani, 440 milliárd eurós alap erre nem elegendő - tette hozzá. Leszögezte: Magyarország hosszú távú sikerének is az egyik feltétele az, hogy Európa sikeres legyen. Orbán Viktor szerint Magyarországnak el kell hárítania annak a veszélyeit, hogy az európai válságkezelés során rá nézve kedvezőtlen döntések szülessenek.

A pénzügyminiszteri találkozón elért megállapodások egyike, hogy az érintett bankoknak, pénzintézeteknek jövő nyárig 9 százalékra kell emelniük a kockázatos értékpapírok elégséges fedezetét jelző, úgynevezett tőkemegfelelési mutatójukat. Egyes bankok esetében ez a mutató jelenleg csak 5 százalék körüli.

Abban is egyetértés mutatkozott, hogy a jutalmakat és osztalékokat a bankoknak korlátozniuk kell, amíg az említett szintet el nem érik.

A feltőkésítéshez magánforrásokat is teremteni kell (például az említett módon), de szinte bizonyosan az egyes tagállamoknak is támogatói szerep jut ebben a folyamatban.

Abban is majdnem teljes körű egyetértésre jutottak, hogy a tőkésítés nagyságrendje 100-110 milliárd euró lehet. Egy uniós forrás 108 milliárd eurós pontos értéket említett. Nem derült ki egyértelműen, hogy a nagyságrenddel eleinte egyet nem értő Spanyolország,Olaszország és Portugália milyen álláspontra helyezkedett.

Valamennyi határozatot a két lépcsőben - vasárnap, majd szerdán - megrendezett EU-, illetve euróövezeti csúcsértekezleten még meg kell erősíteni vagy véglegesíteni kell.

A miniszterek - elsősorban szűkebb (euróövezeti, vagyis 17-es) körben - az eurózónát sújtó adósságválság megoldását segítő további lehetőségekről is tárgyaltak, így a stabilitási mechanizmus javításáról és az alapelveiben nyáron elhatározott újabb görög \"mentőcsomag\" átalakításáról.

Utóbbival kapcsolatban már korábban egyértelművé vált: a magánbankok lényegesen nagyobb arányban lesznek kénytelenek leírni görög kintlévőségeiket, mint azt a júliusi rendkívüli EU-csúcson gondolták.

A külügyminiszteri ülésen - a kiszivárgott csekélyke információk szerint - az EU alapszerződéseinek esetleges újabb módosításáról esett szó. A Németországot képviselő Guido Westerwelle megerősítette, hogy hazája elkerülhetetlennek és sürgősnek látja ezt a lépést az euróövezet stabilitásának garantálása érdekében.

Más résztvevők viszont úgy vélték, hogy nem a szerződésmódosítással kellene kezdeni, hanem például a jelenlegi szabályok (köztük a magyar EU-elnökség alatt kidolgozott hat új jogszabály) teljes körű végrehajtása lenne sürgetőbb.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
Hirdetés