2010. július 19., 09:212010. július 19., 09:21
Mint mondta, jóllehet a program csak nemrég, július 1-jén indult, már száz iratcsomót elemeztek, és körülbelül egy hónap múlva megkötik az első, vissza nem térítendő finanszírozásról szóló szerződéseket napelemekre, hőpumpákra, brikett, más faanyag, törmelék, növényi, mezőgazdasági, erdészeti hulladék alapú hőenergia-berendezések felszerelésére.
„Két hét alatt 3624 projektet nyújtottak be, és erdélyiként büszkén mondom, hogy Bukaresten kívül az első tíz megye erdélyi: Bihar, Kovászna, Hargita, Maros, Beszterce-Naszód, Szeben. Úgy látszik, az emberek nyitottak voltak a programra, belátták, hogy kevesebbet fizetnek a fűtésre, és a környezetet sem szennyezik. Tudomásom szerint a program civilizált körülmények között zajlik, eddig száznál több dossziét elemeztünk, tehát körülbelül egy hónapon belül aláírjuk az első szerződéseket, ezt követően kezdődhet a beruházás” – fejtette ki Borbély.
Hozzátette, van elég pénz a program megvalósítására, és ha szükség lesz rá, kiegészítik az erre szánt költségvetést. Dănuţ Ştefănescu, a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója szerint a megyében eddig 190 projektet nyújtottak be, a legtöbben napelemeket szerelnének fel; a benyújtott projektek összértéke meghaladja az egymillió lejt. A július elsején indult Zöld Ház-program keretében magánszemélyek részesülhetnek állami támogatásban a hagyományos fűtési rendszerek környezetbarát rendszerekre történő lecserélésére.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.