Hirdetés

26,5 millióval kevesebből gazdálkodhat Nagyvárad

Idén biztosan nem futja Tátra villamosok és nosztalgiavillamos beszerzésére, de a vártnál lényegesen kevesebb pénzt kapnak az oktatási intézmények is.

Nagy Orsolya

2010. július 29., 10:102010. július 29., 10:10

A bevételi és a kiadási oldalon is csökkentették Nagyvárad költségvetését a legutóbbi tanácsülésen. Befektetésekre és közszolgáltatásokra is kevesebb jut, mint ahogyan azt az idei évre eltervezték. A költségvetés-tervezetben foglaltaknál 631 ezer lejjel kevesebből gazdálkodhat idén a Vízmű Rt., ez az összeg pedig a kiadáscsökkentésekről szóló kormányrendeletben előírtaknak felel meg, épp húsz százalékkal csökken ugyanis a vállalat külső szolgáltatásokra költhető büdzséfejezete.

Nem elég a drágítás

Meghúzza a nadrágszíjat a Helyi Közszállítási Vállalat is, amely pedig ebben a hónapban a villamossínek egy részének cseréjét is elkezdte, és a jegyárakat is emelte – igaz, nem annyival, mint amennyire szükség lett volna a vállalat kiadásainak ellensúlyozására. Az NHKV szintén a kívülről szerződtetett szolgáltatásokon, illetve egyéb kiadásokon próbál spórolni, összesen szintén épp 20 százaléknyit. A váradiak így lemondhatnak arról, hogy idén tíz Tátra villamost vásároljon a vállalat, illetve egy turistacsalogató nosztalgiavillamos tervezett megvásárlása is halasztódik. A Piac- és Közterület-fenntartó Vállalatnál a szolgáltatásokra költhető összeg egy részét húzzák ki a büdzséből, így 2,72 millió lej helyett 2,44 marad erre a célra. A Hőerőmű Rt. ugyanennél a költségvetési fejezetnél csökkentett, így postai szolgáltatásokra, telefonra költhetnek majd kevesebbet – sok egyéb kiadás mértékét ugyanis helyi tanácsi határozat szabályozza, ezeket nem lehet hirtelen csökkenteni.

Nem lesz elbocsátás

Az önkormányzati költségvetés csökkentését elsősorban az iskolák és óvodák érzik majd meg, sok pénzt vonnak ugyanis meg a második fél évben számukra kiadásként vagy személyzeti költségként kijelölt összegekből. Az eredetileg 518 millió lejes városi büdzsét 26,5 millióval csökkentették. A városi önkormányzat dolgozói közül már nem kell senkit elbocsátani, hiszen az elmúlt két évben már négyszer építettek le az apparátusban de úgy tűnik, a még mindig túlméretezett megyei tanácshoz tartozó kulturális intézmények közül legalább egyet át kell vennie a városnak, amely így sem üti majd meg az alkalmazottak számát illetően meghatározott plafonértéket. Erről valószínűleg az augusztus eleji rendkívüli tanácsülésen születik majd döntés. A megyei önkormányzat azt szeretné, ha a város átvenné a színházat és a filharmóniát is, ám Ilie Bolojan polgármester szerint az túlságosan nagy terhet róna a helyi költségvetésre.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Melyik az és mit tud a legolcsóbb új autó Romániában?

Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.

Melyik az és mit tud a legolcsóbb új autó Romániában?
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
Hirdetés