
Valamivel több, mint 5 százalékkal, 2051 lejre nőtt márciusban előző hónaphoz képest a nettó átlagbér, a bruttó összeg eközben 2829 lej volt, 5,1 százalékkal több, mint februárban – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2016. május 09., 19:492016. május 09., 19:49
2016. május 09., 21:342016. május 09., 21:34
A legnagyobb, 6347 lejes átlagfizetést a dohányiparban, a legkisebbet, 1161 lejt pedig a vendéglátásban regisztrálták. 2015 márciusához viszonyítva a nettó átlagbér 12,1 százalékkal nőtt.
2016 márciusában a legtöbb gazdasági szektorban nagyobbak voltak a fizetések, mint egy hónappal korábban, miután sok helyen negyedévi, évi, teljesítményarányos vagy húsvéti prémiumokat osztottak, vagy a profitból osztottak vissza bizonyos összegeket, vagy éppen étkezési vagy ajándékutalványokat kaptak az alkalmazottak.
A legjelentősebb, 45,4 százalékos növekedést a nyers kőolaj és földgáz kitermelése terén jegyezték, majd a dohányipari termékek készítése következik 33,9 százalékkal. A legjelentősebb, 11,2 százalékos visszaesés a pénzügyi közvetítést (beleértve a biztosításokat és nyugdíjalapokat) kiegészítő ágazatokban volt. A közszférában a tanügyben dolgozók 4,3 százalékkal, a közigazgatás alkalmazottai 2,2 százalékkal vihettek többet haza márciusban, mint egy hónappal korábban, míg az egészségügyben, illetve a társadalombiztosításban átlagosan 1,4 százalékkal nőttek a fizetések.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!