2009. január 08., 10:032009. január 08., 10:03
A legtöbben – 5960-an – a Cosmote szolgáltatót választották, a második helyen az Orange áll 4167, míg a harmadikon a Vodafone 3778 új, „számhordozó” előfizetővel. A vezetékes hálózatok között még ennél is kisebb volt a szám megtartásával történő „vándorlás”: itt a Vodafone vezet 555 új ügyféllel, míg a második helyre a UPC (425), a harmadikra pedig az RCS&RDS (403) került.
A távközlési hatóság arról azonban még nem szolgáltatott adatokat, mennyi ügyfelet vesztettek a szolgáltatók, így nem tudni, melyek azok a távközlési cégek, amelyeknél pozitív a mérleg a távozott és az érkezett ügyfelek számbavétele után.
Mint arról beszámoltunk, a számhordozhatóságot tavaly október 21-étől vezették be Romániában. A távközlési hatóság illetékesei szerint erre azért volt szükség, mert az eddigi gyakorlat, amelynek értelmében szolgáltatóváltáskor az ügyfeleknek le kellett mondaniuk addigi telefonszámukról, akadályozta a verseny kiteljesedését a távközlési piacon.
Liviu Nistoran, a távközlési hatóság elnöke közölte, a döntés meghozatalakor is azt várták, hogy a legtöbben a mobilszolgáltatók ügyfelei közül élnek majd a lehetőséggel. Hozzátette: eddig napi 300-ban korlátozták az átvihető telefonszámok mennyiségét, ám keddtől progresszív módon, a beérkezett igénylések száma alapján növelik a kvótát.
A hatóság adatai szerint két hónap alatt összesen 25 ezer, a telefonszám átvitelére vonatkozó igénylést iktattak, ebből 21 ezer mobil-, 3 ezer pedig vezetékes ügyfél volt. A román mobil távközlési piacot jelenleg az Orange Románia vezeti 10,2 millió előfizetővel, a második helyen a 9,5 millió ügyféllel rendelkező Vodafone áll. A harmadik a Cosmote 5,2 millió előfizetővel, míg a negyedik az RCS&RDS, amely tavaly októberi adatok szerint 1,2 millió ügyfelet szolgál ki. Az ötödik szolgáltató a Telemobil, amely 2007. júniusi adatok szerint mintegy 500 ezer előfizetővel rendelkezik. Az Orange és a Vodafone adatai 2008 szeptemberére vonatkoznak.
A vezetékes előfizetők száma jóval kisebb: a távközlési hatóság adatai szerint 2008 júniusában 4,01 milliónyian voltak. A legtöbb ügyfelet – mintegy 3 milliót – a Romtelecom tudhatja magáénak, a volt állami szolgáltatót az RCS&RDS és a UPC követi.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.