Viszlát, gólkirály! – Interjú a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK visszavonuló támadójával, Hadnagy Attilával

Józsa Csongor 2019. május 14., 12:51

Szombaton lépett utoljára pályára hivatalos labdarúgó-mérkőzésen. A 38 éves Hadnagy Attila ott zárta le aktív pályafutását, ahol elkezdte. A Sepsi OSK-szurkolók még egy pillantást vethettek kedvencükre, állva tapsolhattak neki, megköszönték a temérdek gólt. Hadnagy Attila szép karriert futott be, több mint kétszáz mérkőzést játszott a román élvonalban. Ingre és öltönyre cseréli a sportfelszerelést.

Sepsiszentgyörgyön kezdte, ott is fejezte be pályafutását Hadnagy Attila, a Sepsi OSK csapatkapitánya Fotó: Barabás Ákos

– Milyen gyerek voltál?

– Csintalan, a focival kétszer törtem el a kezem. Igazi gyerekkorom volt, megesett, hogy elszöktünk otthonról, a szomszéd kertjéből loptuk az almát, karalábét, murkot, vagy amit épp találtunk. Kicsi korom óta a lépcsőház, a blokk előtt reggeltől estig rúgtuk a labdát. Két csapatot csináltunk, a falon volt az egyik kapu, a másik pedig a poroló volt. Sokat lógtunk a játszótéren. Szép, egészséges volt a gyerekkorom.

– Sepsiszentgyörgyön születtél, nőttél fel. Mikor mentél először fociedzésre?

– Hét-nyolc éves lehettem, amikor Karácsony József tanár úrhoz jártunk a bitumenpályára. Ötödikes voltam, amikor szüleim beírattak a sportosztályba, akkor Domokos Sándor volt a testnevelő tanárunk.

Kezdetben kapus voltam, ez volt az első posztom. Bárhol elvetődtem, nem számított, hogy kemény volt a játéktér vagy füves. Örökké szakadt nadrággal, pólóval mentem haza, tele sebekkel, sokat is kaptam ezért édesanyámtól.

Domokos úr volt, aki észrevette, hogy nem szeretek veszíteni: a kapuban álltam, gólt kaptam, gyorsan tettem le a labdát, dobtam a földre, cigliztem ki az ellenfelet, rúgtam a bőrt, egyenlítettem. Azt mondta, te túl csökött vagy a kapuban, menj ki!

Fotó: Barabás Ákos

– Kis termetű voltál?

– Igen, az osztályban a tornasorban hátulról a második, harmadik voltam. No de visszatérve, én akkor nagyon haragudtam a tanár úrra, hogy miért küldött ki a kapuból. Aztán csak beigazolódott, hogy jó döntést hozott. Jöttek az iskolák közötti kadetbajnokságok, lassan megszerettem az új posztomat. Nem volt nehéz, rúgtam a gólokat. A csatárt istenítik, ha találatot szerez, ezt már akkor megtapasztaltam.

A klubtulajdonos, Diószegi László után Hadnagy Attila lesz a második legfontosabb tisztségviselő a Sepsi OSK-nál Fotó: Barabás Ákos

– Így lettél kapusból csatár?

– Nem is játszottam más pozícióban. A gólszerzést megízleltem, így ott is maradtam. Ahogy a foci volt az egyetlen sportág, amit műveltem. Nem igaz, hogy mást nem próbáltam ki, de csak labdarúgóedzésekre jártam.

– Nagyon fiatalon, ifiként volt az első hivatalos mérkőzésed a felnőttek között.

– Tizenhét éves voltam, amikor már felkerültem a nagyokhoz. A Sepsiszentgyörgyi Oltul akkor jutott fel a harmadosztályba, a „céligába”. Polgár László edző dobott be a mély vízbe. Hazai környezetben mutatkoztam be, a Pandurii Tg. Jiu ellen. Ők a feljutást célozták meg, itthon 2-2-nél kiharcoltam egy tizenegyest, amit értékesítettek, így azzal megnyertük a meccset. 

Az edzőm, Laci bácsi mindig elmondja, látta bennem a potenciált, azért adta meg a lehetőséget. Mostanában már nem nagyon merik ezt megtenni, hogy ennyire fiatalon megadják a sanszot.

Fotó: Barabás Ákos

– Milyen volt ez az időszakod az Oltulnál?

– Három évet voltunk a harmadik ligában, aztán feljutottunk. Szerintem akkor volt Sepsiszentgyörgynek a legjobb csapata. Abból a szempontból, hogy a legtöbb helyi labdarúgó volt a keretben. Ha jól emlékszem, tizennégyen-tizenöten voltunk helybéliek. Nagyon összetartó, jó gárda volt az. Sajnos anyagi és más okok miatt is csupán egy évet töltöttünk el a másodosztályban. Nekem ez az idény már a távozásé volt, kiszemelt a Petrolul Ploiești.

Fotó: Barabás Ákos

– Ez volt az első kontaktod a profi labdarúgással.

– A Petrolul akkor esett ki az élvonalból, egyesült az Astrával. Minden teljesen más volt, a célkitűzés a visszajutás volt. A nézők, a körülmények olyanok voltak, amivel én addig nem nagyon találkoztam.

Itt éreztem először profi focistának magam. Ploiești-en nagyon jó időszakomat éltem meg. Belekóstoltam a jó foci ízébe.

Két és fél évet töltöttem ott, én voltam a házi gólkirály. Mindkét idényben ott voltunk, hogy jutunk fel, aztán az utolsó, utolsó előtti mérkőzésen veszítettük el ezt. A harmadik évben, amikor a szerződésem utolsó részét töltöttem, több első osztályos klub megkeresett. Akartak, de a Petrolul nem engedett. Megegyeztem a Brassói FC-vel, alá is írtam, amikor az utolsó félévben voltam. Ez nem tetszett a klubvezetőknek, így hat hónapra letiltottak. Ez sem tört meg, egyedül készültem, edzésprogramokat csináltam, nem maradtam le nagyon.

Fotó: Barabás Ákos

– A brassói klub akkor még másodosztályos volt.

– Dinu Gheorghe volt az elnök, Răzvan Lucescu az edző. Nem is volt kérdés, az első idényben simán jutottunk fel az 1. Ligába. Huszonnégy találattal én voltam a másodosztály gólkirálya akkor. Négy és fél év következett az élvonalban. A Cenk alatti városban jól éreztem magam, közel volt az otthon, a család. Itt volt az első igazi találkozásom a legjobbakkal.

Az első szezonban a Brassói FC-t nem verte meg senki hazai környezetben: legyőztük a Steauát, a Rapidot, leikszeltünk a későbbi bajnokkal, a Kolozsvári CFR-rel. Jó volt a hangulat, rendre telt házas stadionban játszottunk.

Szombaton az FCSB ellen játszotta utolsó hivatalos mérkőzését a Sepsi OSK friss sportigazgatója Fotó: Barabás Ákos

– Aztán mégis távoztál, jött az FC Botoșani.

– Az igazság az, hogy nem volt nagy kedvem a váltáshoz. Jól éreztem magam Brassóban, a fene akart 350 kilométerre elutazni. Az ügynököm és a feleségem kérésére ültem le beszélgetni az ottani tulajjal, Cornel Schweizerrel. A román fociban ez az ember egyedi: egyenes, karakteres, tiszta lelkű. Elsőre megfogott, azt mondtam, fél évre aláírok, aztán ha nem jutunk fel az élvonalba, nem maradok. A téli szünetben öt pontra volt a csapat a feljutástól. Meglett, így ott ragadtam. Legszebb éveimet ott élhettem meg: házi gólkirály voltam, a második szezonban elcsíptük az Európa Liga-indulást. A selejtezőben a Legia Varsóval játszottunk, úgyhogy ez is maradandó élmény volt.

Botoșani-ban az utcán hangzott el, hogy mi a magyar embereket nem szeretjük, te vagy az egyedüli, akit igen.

Fotó: Barabás Ákos

– Pályafutásod során volt bármiféle hátrányod abból, hogy magyar vagy?

– A lelátóról kaptam ezt-azt. Csapaton belül sehol, soha nem volt megvetés amiatt, hogy magyar vagyok. Bárhol is voltam, tiszteltek. Persze mindenhol kitettem a lelkemet a pályán, így ez biztosan sokat számított. 

Soha nem volt problémám abból, hogy magyar vagyok.

– Gondoltál arra, hogy karrieredet ott zárhatod, ahol elindítottad, Sepsiszentgyörgyön?

– Őszintén szólva nem. Amikor az FC Botoșani-tól távoztam, az egész stadion állva tapsolt, azt kérték, hogy ne menjek el. A Sepsi OSK feljutott a 2. Ligába, Diószegi László elnökkel leültünk beszélgetni. A családom miatt is azt a döntést hoztam, hogy hazajövünk. 35 éves voltam, 191 meccset játszottam le az élvonalban. Úgy voltam vele, hogy nem lépem át a kétszázas küszöböt.

Fotó: Barabás Ákos

– Nem hittél benne?

– Nem. Lacival azt is egyeztettük, hogy valahogy maradjunk benn a 2. Ligában, nehogy kiessünk. Ezzel szemben történelmet írtunk, egyből feljutottunk. Ez valami fantasztikus élmény volt. Így az FC Voluntari ellen

megélhettem: az élvonalban szülővárosomban ölthettem magamra kétszázadszor a mezt.

– Hiszel a sorsban? Hogy léteznek ilyen csodák?

– Nem a sorsban hiszek, hanem Istenben. Hívő katolikus ember vagyok, hiszem, hogy Istennel minden lehetséges. Nagy a hitem.

Fotó: Barabás Ákos

– Mit adott számodra a labdarúgás?

– Mindent! Ha még egyszer megszülethetnék, akkor is focista lennék. Örömet, bánatot, országot, világot láthatsz, emberekkel ismerkedsz, sztárokkal, nézőkkel találkozol. Megállítanak az utcán, gratulálnak, aláírást kérnek.

Érzed, hogy az életben valaki vagy. Ezt adta nekem a foci.

– A mostani fiatalok másak, mint amilyen te voltál. Már nem a tömbházak között rúgják a labdát, talán akkora akaraterejük sincs, mint amilyen neked volt. Mi az, amit átadhatsz nekik?

– A fiataloknak azt mondom, hogy ha labdarúgók szeretnének lenni, akkor a kitartás, az akarat nagyon számít. Higgyenek saját magunkban, a foci sok lemondással jár. Tartsanak ki a nehéz időszakokban, mert ez később meghozza gyümölcsét. 

Három szó van: munka, munka, munka.

Fotó: Barabás Ákos

– Többször említetted a családot. Úgy gondolom, legalább annyira fontosak számodra, mint a foci.

– A feleségem, Gabriella háromszéki, végig nagyon kitartó volt. A fiam, Kristóf nyolc-, a kislányom, Panka hatéves. Ők Botoșani és Sepsiszentgyörgy között éltek az elején, mindig megtették az utat hozzám, majd vissza. Nem volt könnyű időszak. A feleségem volt, aki összetartotta a családot, bátorított, amikor kellett. Nagyon hálás vagyok neki. Kristóf focizik, a nyomdokomba lépett. Talán mókás, ő is kapusként kezdte. Egy évet volt ott, ügyes, díjakat nyert. Decembertől megunta a hálóőrködést, kijött. Örültem ennek, így már egyéni edzésekkel is tudom fejleszteni, jó ballábas játékos válhat belőle.

– Teljesnek érzed az aktív pályafutásodat?

– Talán az kimaradt belőle, hogy nem fociztam külföldön. Nem ízlelhettem meg, milyen az idegenlégióskodás.

Pár évet azért lehúzhattam volna máshol is. Lett volna lehetőségem, voltak ajánlataim Magyarországról, Azerbajdzsánból, Ciprusról.

Mindig szerződésben álltam, így nem tudtam menni. Bánni nem bánom, hogy nem jött össze, de azért kipróbáltam volna.

Fotó: Barabás Ákos

– Milyen viszonyban állsz az ingekkel és az öltönyökkel?

– Soha nem akartam edző lenni. Ez volt a vágyam, hogy egy csapatnál maradjak, ha már nem játszhatom, de ne én legyek a tréner. Üljek nyugodtan, nézzem a meccset, nyakkendőben.

Az edzői karrier nagyon nehéz. Valentin Suciu barátom, akivel elértük az élmezőnybe jutást, megőszült mellettem. Mondom is neki, nekem még fekete a hajam.

– Kihívás számodra az új munkahelyed?

– Nagyobb, mint a focizás. Laci felajánlotta, hogy legyek a Sepsi OSK ügyvezető igazgatója. Ez azt jelenti, hogy őutána én következem a klubnál. Amit elértem a pályán, én megcsípném az új posztomon is. Bízom magamban, a stábban, hogy együtt sikerül elérnünk a jó eredményeket.

– Az utolsó mezed hova kerül?

– Sokan kérték, hogy adjam nekik. Átgondoltam, egyelőre nálam marad, a házamban a falon. Aztán megeshet, hogy valamikor felajánlom jótékonysági célra, ha azzal segíteni tudok valakin.

Hadnagy Attila az 1. Ligában
  Szezon      csapat       bajnokság kupa ligakupa összesen
2008–09 Brassói FC       24/3        1/0          –          25/3
2009–10 Brassói FC       22/4        3/2          –          25/6
2010–11 Brassói FC       24/2        1/0          –          25/2
2011–12 Brassói FC       25/3        1/0          –          26/3
2012–13 Brassói FC       11/1        1/0          –          12/1
2013–14 FC Botoșani     29/8          –           –          29/8
2014–15 FC Botoșani     29/9          –         1/1        30/10
2015–16 FC Botoșani     27/6        1/0        1/0         29/6
2017–18 Sepsi OSK        26/5         –           –           26/5
2018–19 Sepsi OSK          7/0        2/0         –            9/0
(a riotingfootball.eu adatai alapján)

Összesen:
1. Liga   224/41
2. Liga   166/92
Román Kupa 10/2
Ligakupa 2/1
Karrier 402/136
HADNAGY ATTILA CV

Név: Hadnagy Attila.
Született: 1980. március 8-án Sepsiszentgyörgyön.
Poszt: csatár.
Magasság: 178 cm.
Súly: 79 kg.
Klubjai:
1997–2004 Sepsiszentgyörgyi Oltul
2004–2007 Petrolul Ploiești
2007–2012 Brassói FC
2013–2016 FC Botoșani
2016–2019 Sepsi OSK
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványa, az Erdélyi Sport legfrissebb számában látott napvilágot május 14-én.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
1 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat