Megérzi, hogy kihez kell odamennie: Csillag Csilla segítő nővér fogja a betegek kezét, vigaszt nyújt a hozzátartozóknak

Péter Beáta 2019. március 18., 18:42

Reményt, hitet visz a betegeknek, amikor délutánonként bekopog a kórtermek ajtaján, megnyugvást nyújt a haldoklóknak, vigaszt a hozzátartozóknak. Segít közelebb kerülni Istenhez, saját lelkivilágukhoz, átvállal a lelki terhek cipeléséből. Csillag Csilla segítő nővér lelkigondozóként tevékenykedik a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban. A gyulafehérvári főegyházmegye által meghirdetett hivatások évéhez kapcsolódóan munkájáról, annak nehézségeiről és szépségeiről beszélgettünk.

HIRDETÉS

„Figyelemre méltó, hogy hogyan működik a Szentlélek, a Gondviselés, mert gyakran megérzem, kihez kell odamenjek, kinek az ágya mellé kell leüljek és megszólítsam” Fotó: Veres Nándor

Csillag Csilla húsz éve lépett be a Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Kongregációjába. A rend küldetése, hogy a szenvedő embereket kísérjék, azokat pedig, akik már eltávoztak a földi világból, imával támogassák, hogy elnyerjék az örök életet. De miért és hogyan is határozza el egy fiatal lány, hogy belép egy szerzetesi rendbe?

„Nem volt ez egy egyenes út”– mutat rá Csilla. „Hárman vagyunk testvérek, van két bátyám, és engem fiatal lányként férjhez adni készültek. Érettségi után keresgéltem, hogy hol tudnék továbbtanulni, így került elém a teológia, amelyet levelező tagozaton végeztem el, majd a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán egyetemi oklevelet szereztem. Miközben tanultam és hitoktattam Gyimesben, ahol születtem és laktam,

éreztem, hogy nem elég az, hogy tárgyi tudásra teszek szert, hitemet is mélyíteni szeretném, amit a szüleimtől és nagyszüleimtől kaptam.

Vallásosan neveltek, de ennél többre vágytam. Nyílt a világ körülöttem, és keresgéltem, hogy merre menjek. Így kerültem be különböző programokra a segítő nővérekhez Csíkszentdomokosra. Megérintett a nyitottságuk, karizmájuk, küldetésük, belső szabadságuk. A Szent Ignác-i lelkiség közel áll az én személyiségemhez. Tetszett, hogy nincs rendi ruhájuk, apostoli munkát végeznek szerte a nagyvilágban, kis közösségekben élnek. Hat-hét éven át jártam lelkigyakorlatokra hozzájuk, és többször éreztem úgy, hogy a Jóisten hív.”

Csillag Csilla harmadik éve végzi ezt a szolgálatot Fotó: Veres Nándor

Aztán elkezdődött egy időszak, amely a jelöltséget jelentette, ezáltal jobban belelátott a rend életébe. Utána Bécsben, ahol a tartomány központja van, következett két év képzés. A pápai jogú szerzetesrend is igent mondott Csillára, így letette az ideiglenes fogadalmat, kétszer három év után pedig az örök fogadalmat.

Megérzi, hogy kihez kell menni

Mielőtt visszaköltözött volna Csíkszentdomokosra, Marosvásárhelyen lakott, ahol alkalmanként szállást adtak rendházukban azoknak, akiknek távolról, innen Székelyföldről hosszabb kezelés miatt kellett a klinikákra járniuk. Ott került közel ahhoz a fajta munkához, hogy őket kísérje útjukon.

„Korábban úgy gondoltam, én ezt nem tudnám csinálni, de most, hogy benne vagyok, nem nehézség. Isten az, aki velem együtt végzi ezt az egészet” Fotó: Veres Nándor

Időközben elvégezte a lelkigondozói képzést. Amikor visszatért Csíkba, munkát keresett, és – mint mondja –

gondviselésszerűen adódott, hogy a kórházban volt ilyen állás.

Őt és kolléganőjét, aki szociális testvér, a Szent Kereszt Plébánia alkalmazta, hogy kórházpasztorációt végezzenek. „Van, hogy az orvosok, asszisztensek szólnak, hogy van egy műtét előtt álló személy, aki nehezen viseli a helyzetet, vagy történt egy vetélés, baleset, és akkor oda célszerűen megyek. Ha nincs ilyen felkérés, akkor bemegyek a kórtermekbe, elmondom, ki vagyok, mit tudok ajánlani.

Figyelemre méltó, hogy miként működik a Szentlélek, a Gondviselés, mert gyakran megérzem, kihez kell odamennem, kinek az ágya mellé kell leülnöm és megszólítanom, egyszerűen ott lennem néhány pillanatig, és utána kezdünk el beszélgetni.

Általában jelzik, hogy milyen jó, hogy mentem, és menjek még vissza. A délelőtti órákban a testi kezelés folyik, és a délutáni, esti órákban jövünk mi. Vannak megszervezett imaidők, szentgyónáshoz, szentáldozáshoz járulhatnak a betegek, utána következnek a mély beszélgetések velük vagy akár a hozzátartozókkal, mert van, hogy megkeresnek, nekik is szükségük lenne arra, hogy valaki meghallgassa őket.”

Fotó: Veres Nándor

Hordozni a nehézségeket

Csillag Csilla harmadik éve végzi ezt a szolgálatot, és úgy érzi, nagy igény van erre a fajta munkára, bár sokszor nem könnyű végezni. Legtöbbször neki kell megtennie az első lépést, elsősorban neki kell nyitottnak lennie arra, hogy a kommunikáció elinduljon. Sokszor ez attól is függ, hogy ő maga milyen lelkiállapotban van. Ha ő rá tud hangolódni arra, hogy meghallgassa azokat a nehézségeket, bajokat, amiket a beteg hordoz, akkor megnyílnak előtte. Egyfajta könnyítése is ez a beteg szenvedéseinek.

A munkának egy erőt próbáló része az, hogy én megyek oda. Sokban függ attól, hogy mennyire vagyok kész erre a néhány órára, mennyire tudom felajánlani önmagam. Nem nekem kell a beteg helyett szenvednem, de vele tudok érezni, empátiával ott lenni. Ez nem az én szenvedésem, ezen neki kell átmennie.

Enyhíteni tudom azzal, hogy meghallgatom, biztatom, együtt imádkozunk, vagy imádkozom érte. Gyakran mondják, hogy még soha senki nem mondta nekik, hogy valaki értük imádkozik vagy lélekben hordozza az ő nehézségeiket.”

Fotó: Veres Nándor

Noha igyekszik „védekezni”, vannak esetek, amelyek nagyon megérintik. Úgy látja, mégis jó dolog, hogy harminc kilométert kell utaznia hazáig, mert ilyenkor el tudja engedni az aznapi nehézségeket. De ha mégsem sikerült teljesen letenni, akkor a rendház kápolnájában van az a hely, ahol erőt meríthet. Nagy segítség az is, hogy nővértársaival meg tudja osztani és együtt „hordozzák”. Jelenleg egy szupervizor szakirányú képzésen vesz részt, amely szintén segíti munkáját: reflektálást nyer, és szakmailag is fejlődik.

Vigasztalni, bátorítani, reményt nyújtani van itt Fotó: Veres Nándor

Átértékelődik az élet

Egy beteg embernek gyakran az is segítség, ha valakivel meg tudja osztani gondolatait, vívódásait. Olyan dolgokat mond el egy vadidegennek, amelyeket közvetlen családtagjainak sem.

Sokszor tudja a beteg, hogy neki már nincs sok hátra, nagyon nehezen bírja, készülne a halálra, viszont a hozzátartozók nem engedik.

Nagyon nagy veszteség egy hozzátartozónk halála, de bármennyire szeretnénk, hogy köztünk maradjon, el kell engednünk. A haldoklónak is jobb lenne, ha békésen tudna elmenni”– osztja meg tapasztalatait Csilla.

Fotó: Veres Nándor

Mint mondja, változó, hogy ki mennyire tudja kimondani a nehézségeit, az érzéseit, meg kell keresni hozzá a módszert. Van, aki viccesen kezdi, és utána mélyül el a beszélgetés, mennek vissza akár a gyerekkori problémákhoz is. Másnak pedig több időre van szüksége, amíg meg tud nyílni.

Amikor az ember megbetegszik, kiszolgáltatottá válik, akkor kerül közelebb az énjéhez. Átértékelődik ekkor az élet, az Istennel és szeretteinkkel való kapcsolatunk.

Aki azt mondja, nincs mit kezdenie Istennel, hagyja őt békén, csalódott benne, abban is látok reményt, még akkor is, ha látszólag elutasító. Leginkább akkor érzem a nehézséget, amikor valaki közömbös, semmi nem érdekli, lelki élete még úgy sem. Az ilyen ember valahol el van akadva. Itt hosszú az út, amíg közel kerül önmagához és Istenhez, hogy szenvedésében értelmet találjon. Aki vallásos és bízik Istenben, annak fontosak a szentségek. Elvégzi szentgyónását, szentáldozáshoz járul, felveszi a betegek kenetét. A kegyelem erőt, megnyugvást ad, és elindul egy belső gyógyulás. Kibékül önmagával, Istennel és a környezetével. Ez viszont nem az én munkám, hanem a Jóistené, és a szentségek által a kegyelemé.”

Egy beteg embernek gyakran az is segítség, ha valakivel meg tudja osztani a gondolatait, vívódásait Fotó: Veres Nándor

A Jóistennel együtt

A lelkigondozó munkája „kinyúlik” a kórház falain kívül is, sokan megkeresik, miután kiengedték őket a kórházból, segít nekik a további gyógyulásban vagy a gyászmunkában. A kórház alkalmazottai is igénylik munkáját. Jó, ha valaki „másképp” is meghallgatja őket. „Sokszor meg tudunk előzni egy munkahelyi kiégést vagy le tudunk tenni rég hordozott személyes nehézséget, ha van egy szakember, aki kész segítséget nyújtani.”

Amikor az ember megbetegszik, kiszolgáltatottá válik, akkor kerül közelebb az énjéhez. Átértékelődik ekkor az élet, az Istennel és szeretteikkel való kapcsolatuk Fotó: Veres Nándor

Csillag Csilla úgy véli, a legszebb ebben a szolgálatban, hogy általa ő egyfajta híd Isten és az emberek között.

„Vigasztalni, bátorítani, reményt nyújtani vagyok ott. Egyházi alkalmazottként egy másik intézményben dolgozom. Nehézség, hogy nincs egy kápolnánk, egy elkülönített imatermünk, vagy egy beszélgetésre alkalmas, intimebb, csendesebb helyiség, amit csak mi használnánk. A kórház vezetői készségesek, mert használhatunk egy olyan termet, ami hétköznap váróterem, vasárnap este egy kis oltárrészt hamar összehozunk, és ott tartjuk a szentmisét. A gyóntatás és beszélgetések a beteg ágya mellett történnek. A hozzátartozókkal való találkozásokat, beszélgetéseket gyakran csak a kórházon kívül tudom megejteni. Külföldön volt alkalmam megtapasztalni, mit jelent akár csak néhány percre beülni egy olyan helyiségbe, ahol csend van, elmondhatok egy fohászt, miközben betegként várakozom a diagnózisra, netán kezelésre, vagy épp hozzátartozóként a műtét végére.”

Fotó: Veres Nándor

Hangsúlyozza, úgy érzi, a Jóisten segít neki, ezért tud odamenni egy haldoklóhoz, elmondani egy fohászt, meggyújtani egy gyertyát, megfogni a kezét.

Korábban úgy gondoltam, én ezt nem tudnám csinálni, de most, hogy benne vagyok, nem nehézség. Isten az, aki velem együtt végzi ezt az egészet.”
Fotó: Veres Nándor
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat