Somogyi Botond
2020. november 26., 17:422020. november 26., 17:42
2020. november 26., 17:452020. november 26., 17:45
Minden idők egyik legjobbjának – sokak szerint a legjobbnak – tartott futballista hagyta itt az élők sorát: 60 éves korában egy komoly fejműtétet követően otthonában elhunyt Armando Diego Maradona.
Nem tagadom, nekem is kedvenc játékosom volt. Még abban az időben vált azzá, amikor vajmi kevés nemzetközi mérkőzést láthattunk a román televízióban. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy gyermekként mennyire élveztem az 1986-os világbajnokságot, s főleg annak döntőjét, amelyben Maradona és társai a Karl Heinz Rummeniggével felálló nyugat-németeket 3–2-re verték (valahol Kolozsvár környékén zsúfolódtunk össze egy olyan helyre, ahol vételezni lehetett egy fekete-fehér sporttelevízión a „bolhás” adást). Talán akkor vált számomra egy senkihez sem fogható, cselsorozatok garmadát bemutató, csapatát sokszor a hátán cipelő nagy kedvenc. Akkoriban
pedig – hangsúlyozom – nem igazán láthattuk nap mint nap a játékát. Nem úgy, ahogy napjainkban, amikor a rengeteg sportadón naponta több órányi mérkőzést lehet meg-, illetve visszanézni a sok bajnokságból.
Aztán következett az 1990-es világbajnokság, a Notti magiche dalával, a feledhetetlen éjszakákkal, amikor ismét meg lehetett csodálni azt a véghetetlen futballtudást, amely csak őbenne volt. Abban a Diegóban, aki a futballt saját hazájában, Argentínában, nem a legnépszerűbb sportággá, hanem egyenesen vallássá emelte. Rajongói ugyanis a nagy sztár tiszteletére vallást alapítottak, és szinte istenként imádták. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy a nagy Diego az emlékezetes angolok ellen kézzel szerzett góljánál semmit nem ismert be, hanem inkább azt állította: Isten keze volt.
Nos az isteni Diego az olaszországi világbajnokságon is maradandót alkotott, hiszen vezérletével a csapat ismét a döntőig jutott, ahol a németek csupán egy véleményesnek mondható büntetővel tudtak nyerni. A fináléig való menetelés során a nyolcaddöntőben Maradona a szuperesélyesnek kikiáltott – Brancóval, Alemaóval, Carecával, Müllerrel, Romarióval felálló – brazilokat lepte meg: a félpályáról indult cselsorozat végén az egyedül maradt Caniggiát ugratta ki, hogy a szőke csatár Taffarelnek, a brazil hálóőrnek lefújás előtt néhány perccel megadja a kegyelemdöfést. Pedig Argentína a románok csoportjából csupán harmadikként jutott tovább, de a brazilok kiverése után szárnyakat kapott, és Diegóval az élen a jugoszlávokat, majd az olaszokat tizenegyespárbajban legyőzve ismét a döntőbe került.
És ez az, amiért a szurkolók rajongtak érte:
A Barcelonában ugyan keveset játszott, de a Nápolyban hét év alatt két bajnokságot nyert és egy UEFA-kupát hódított el. A délolasz együttes sem azelőtt, sem azután nem nyert semmit.
És lehet, hogy ha nem viszi el a hév, akkor az 1994-es amerikai világbajnokságon is megismétli a négy évvel korábbi eredményt. Ám akkor már 34 éves volt, karrierje leáldozóban, egészségi állapota pedig romlóban. Nemcsak baloldali diktátorokkal – Hugo Chavez és Fidel Castro – rokonszenvezett, hanem a kokainnal is megismerkedett, amelynek hosszú évekig rabja lett. Ezért tiltották el 1991-ben, s a románok elleni 1994-es vb-nyolcaddöntő előtt ezért bukott meg a doppingvizsgán.
Az ismertséget, a vagyont, az óriási imádatot egy idő után már nem tudta feldolgozni: vitája többször fajult tettlegességig az újságírókkal, a droghasználat sokszor elhatalmasodott rajta, az italt sem vetette meg, hosszabb ideig súlyproblémákkal is küszködött.
Mindez azonban semmit sem von le abból, hogy tehetsége, játéktudása alapján nemcsak barátai, hanem ellenfelei is a legnagyobbnak tartották. És persze azok a szurkolók, futballrajongók is örökké fognak emlékezni rá, akik hihetetlen játékát mindig csodálták. November 25-én a sportág legellentmondásosabb futballistája költözött a másvilágra.
Isten veled, isteni Diego!
Páva Adorján
Tanügyi rendszerünk ezer sebből vérzik. Bukarestben azonban rátapintottak a probléma lényegére, megvan a megfellebbezhetetlen megoldás: a szabóság.
Rostás Szabolcs
Kereken egy héttel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon levontuk a következtetést, miszerint elbuktak Nicușor Dan proxyjai, kudarcot vallott Románia államelnökének második kormányalakítási kísérlete is.
Bede Laura
Viszonylag kezdő sofőrként akárhányszor rágördülök az úttestre, egy borsónyi félelmet még mindig érzek. S nem attól tartok, hogy jaj, nehogy elcsípjen a rendőr, amint átlépem a sebességkorlátot.
Balogh Levente
Traian Băsescu után szabadon Nicușor Dan is a „játékos” államfők útjára lépett – az más kérdés, hogy ha minden rosszul megy, a szélsőjobboldali erők jelentőségét növeli azzal, hogy a királycsinálói szerep közelébe juttatja őket.
Rostás Szabolcs
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Makkay József
Nemcsak az állóvizeket kavarta fel, hanem valóságos örvényt idézett elő Nicușor Dan azzal, hogy a Nemzeti Liberális Párt megkérdezése nélkül miniszterelnök-jelöltnek nevezte ki a PNL egyik alelnökét, Adrian Veșteát.
Balogh Levente
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
szóljon hozzá!