Hirdetés

Anyanyelven énekelni és álmodni – Sepsiszentgyörgyön tartják a BRVLG zenekar Nemcsak borivóknak című lemezének bemutatóját

Orbán Ferenc (középen) szerint a versek felkutatásának fő szempontja, hogy legyen bennük boros utalás, és zenei inspirációkat közvetítsenek •  Fotó: Facebook/Orbán Ferenc

Orbán Ferenc (középen) szerint a versek felkutatásának fő szempontja, hogy legyen bennük boros utalás, és zenei inspirációkat közvetítsenek

Fotó: Facebook/Orbán Ferenc

Gyermekeknek, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt szeret zenélni a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes, amelynek sokszínűségét két új projektje, a Mozsikácska és a BRVLG (Borvilági) jelzi. Orbán Ferenc zenekarvezető az új lemezről, a zenei inspirációról és a nyári tervekről beszélt az Erdélyi Naplónak.

2020. július 18., 22:152020. július 18., 22:15

– Nemcsak borivóknak címmel tavasszal megjelent a BRVLG zenekar bemutatkozó lemeze. Mekkora munka eredménye az album?
– Megközelíthetem több oldalról is, hiszen bő húsz évvel ezelőtt találkoztam azzal a boros verssel – nevezetesen Pilinszky Bordal remekével –, ami öt évvel ezelőtt indította el a majdnem tízéves Evilági együttesünk újabb, tematikus vonalát. Egyszerűbben és érthetőbben fogalmazva: két évet ölelt fel a kutatói és alkotói tevékenység, amelyet 2008 őszén az első koncert pecsételt meg.

– Az irodalmi feldolgozások jelentős részét képezik az új lemeznek. Milyen szempontok alapján történt a válogatás?
– A zenei alkotást – bennem, belőlem, vagy inkább általam – a kezdet kezdetén a versek hívták életre. Ez az alapélmény két évtizede elkísér, és jelenleg is az egyik legfontosabb megnyilvánulása eme zenés teremtés-játéknak.

Hirdetés
Idézet
Szeretem a komoly mondanivalót, az igényesen megfogalmazott sorokat, emellett fontosnak tartom, hogy anyanyelvemen énekeljek, mert álmodni is azon szeretek – minderre a magyar irodalom a garancia.

A népdalfeldolgozásokkal óvatosabbak vagyunk, de úgy éreztük, a teljességre való törekvésben érintenünk kell egy-két felszabadultabb hangulatot. A versek felkutatásának – azon túl, hogy legyen bennük boros utalás – fő szempontja az volt, hogy zenei inspirációkat közvetítsenek. Ez alapvető igény, ami nélkül nem születhet dal.

– A lemezen három elismert magyarországi vendégművész is szerepel: Szalóki Ági énekesnő, Juhász Gábor dzsesszgitáros és Ferenczi György szájharmonikás.
– A sokszínű Evilági történetben első alkalommal határoztuk el, hogy professzionális körülmények között rögzítsünk lemezt. Ezért az év első napjait Budapesten töltöttük, s ha már ennyire házhoz mentünk, újabb nagy álomként felmerült a vendégművészek meghívása. Örömünkre szolgált, hogy mindhárom művész igent mondott a felkérésre. A közös felvétel élménye pedig életre szóló.

– Új korszak kezdődött az Evilági együttes történetében, ugyanis Mozsikácska név alatt főképp gyermekeknek daloltok, míg BRVLG zenekarként a fiatalokat és felnőtteket próbáljátok megszólítani. Miért fontos külön elnevezni ezt a két projektet?
– Tekintettel arra, hogy az Evilági nem hagyományos együttesként működik, úgy gondoltuk, fokozzuk ezt a furcsaságot azzal, hogy a két új tervünket más-más névvel illetjük. Komolyabbra fordítva a szót: amikor a felnőtteknek beharangozott koncertünkre többnyire gyermekek érkeztek, azon túl, hogy a repertoárt a színfalak mögött átírtuk, elhatároztuk, hogy a jövőben megpróbáljuk érthetőbben elmondani szándékunkat. Tudjuk, a soknevűség kalamajkát is okozhat, de szerencsére szeretünk erről beszélgetni. Ennél jobban már csak zenélni szeretünk – gyermekeknek, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt.

– A két célközönség közül melyiket könnyebb megszólítani, és milyen színpadi eszközöket hívtok segítségül?
– Nincs recept, vagy ha van, az kimerül abban, hogy megpróbáljuk eldalolni, szerintünk hogyan csobog a patak.

Idézet
A kedves közönség már többször visszaigazolta azt a nagy igazságot, hogy nem lehet előre tudni, egy dalnak mi lesz az útja.

Viszont figyelmesek vagyunk, s próbálunk jelzésekből tanulni. Mára kötelező, hogy gyermekkoncertjeink interaktívak legyenek. A felnőttek már kiszámíthatatlanabbak. De ez nem baj.

– A koronavírus-járvány bizonyára megnehezítette a munkátokat az elmúlt néhány hónapban. A stúdióban is leállt az élet?
– A borvilágis lemezfelvétellel vette kezdetét legígéretesebb zenés évünk, amely a kényszerűség miatt részben meghiúsult. A bezártság első két hetében a mindennapi rutin átütemezése mellett ennek elfogadása után tudtam csak hangszert venni a kezembe.

Idézet
Átértékelődött sok minden, és a terveink is átíródtak. Nem rágódunk azon, mi nem valósulhatott meg, inkább az új lehetőségekre figyelünk.

Ezek egyik kiemelkedő mozzanata a Hajnali ének című dalunk közösségi eléneklése volt – tíz év alatt nem kaptunk ennyi lélekemelő visszajelzést egyetlen alkotásunkra sem.
 
– Milyen terveitek vannak az idei nyárra?
– Az elmúlt időszakban dalok és műsorötletek is születtek, de mindenekelőtt szeretnénk a legfrissebb lemezeinket népszerűsíteni. E négyhónapos kényszerpihenőt július 17-én törjük meg, hiszen Sepsiszentgyörgyön tartjuk a BRVLG Nemcsak borivóknak lemezbemutatóját a KultúrPark program keretében. Lassan megszólalnak a telefonok, jönnek a szervezői keresések – úgy tűnik, az efféle lelki töltekezésre újra lesz lehetőségünk a családterápia után.

Minden korosztályt megszólító zenekar
Az Evilági 2011-től létező zenei törekvés. Énekelt versekre, népdalfeldolgozásokra és saját szerzeményekre alapozzák tevékenységüket. Az elmúlt esztendők alatt változatos műsorokat alkottak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A sokszínűséget jelzi – az Evilági mellett – a gyermekeknek daloló Mozsikácska és a tematikus BRVLG.
A Mozsikácska név alatt két lemez jelent meg: Iszkiri és Kalamajka. Koncertjeiken főképp kortárs költők gyermekverseit dalolják közös zenéléssel, énekléssel és játékokkal fűszerezve. A BRVLG (Borvilági) zenekar 2018-ban jött létre. A repertoár olyan dalokat tartalmaz, amelyek a bort is megéneklik. A magyar líra és a népköltészet nagyszerűségével összhangban törekszenek színezni muzsikájukat többféle stílust érintve. A zenekar tagjai: Orbán Ferenc – ének, gitár, mandolin, Gábor Szabolcs – szaxofon, Gyergyai Szabolcs – basszusgitár, Pál Gábor – dob.

Bede Laura


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
Hirdetés
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
2026. április 14., kedd

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg

Miközben az éjszakák még jó ideig hűvösek maradnak, fagyra már nem kell számítani, a nappali csúcsértékek pedig elérik a 19–20 Celsius-fokot. Hétvégére azonban mérséklődik a nappali felmelegedés.

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg
2026. április 12., vasárnap

A marhavagonokban kitelepített felvidéki magyarok emléknapja

A második világháborút követően Csehszlovákia vezetése súlyos jogfosztással, deportálásokkal, asszimilációval és kitelepítéssel sújtotta a felvidéki magyarokat. 1947 és 1949 között 76 ezer magyart köteleztek arra, hogy elhagyja szülőföldjét.

A marhavagonokban kitelepített felvidéki magyarok emléknapja
Hirdetés
Hirdetés