
Készen áll a Csíki Sör, valamint a Székely Sör gyártására és forgalmazására a Csíki Sör Manufaktúra. November végéig az üzletek polcaira kerülhetnek az új sörmárkák.
2014. november 22., 12:172014. november 22., 12:17
Amolyan majálishangulatban kóstolhatta meg az elmúlt hét végén több mint ezer ember a csíkszentsimoni Csíki Sör Manufaktúra „zászlóshajónak” szánt termékét, az Igazi Csíki Sört. A hajdani keményítőgyár helyén létesített sörgyárban nyárson sült finomságokra, különlegesnek számító strucc-, illetve ökör- és sertéskészítményekre lehetett csúsztatni az Igazi Csíki Sör szűretlen csapolt és üveges változatát.
A Csíki Sör, valamint a Székely Sör típusát tekintve a lager, azaz az alsó erjesztésű világos sörökhöz tartozik, azon belül is a Bock típushoz, amelyet magas alkoholtartalma miatt ünnepi sörtípusként is ismernek – magyarázta Simonffy Árpád sörfőzőmester. A manufaktúrában úgynevezett kézműves sört gyártanak, adalékanyagok és enzimek felhasználása nélkül, kizárólag víz, komló és maláta, valamint élesztő hozzáadásával, az 1516-ban megjelent, a bajor sörgyártás tisztaságára vonatkozó törvény szigorú betartásával. A sörárpát Szlovákiából, a komlót Segesvár környékéről szerzik be, a vizet pedig saját kútjaikból nyerik. A Csíkszentsimonban gyártandó sörök receptjeit a Sapientia EMTE élelmiszer-ipari tagozatával közösen állították össze.
Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúra többségi tulajdonosa elmondta: eredetileg október elsejétől szerették volna elindítani a termelést. A végső engedélyre azonban a tervezettnél hosszasabban kellett várniuk, a pénzügyminisztérium engedélykérelmeket elbíráló bizottsága ugyanis csak havonta egyszer ülésezik. A napokon belül forgalomba kerülő sör valamivel olcsóbb lesz a megszokott csíkszeredai söröknél. A beruházás megközelíti a hárommillió eurót, ennek egy része magántőke, másik része banki hitel. A sörgyárban negyvenen dolgoznak, köztük tízen a csíkszeredai Sapientia egyetemen végzett diákok, de a többi munkatárs is helyi, környékbeli munkaerő. A sörgyár kapacitása havi 400 ezer liter, ami a székelyföldi régió sörfogyasztásának 5-6 százalékát biztosíthatja. A söröket Hargita, Kovászna és Maros megyében, valamint Brassó megye egy részében készülnek értékesíteni, üveges kiszerelésben a Csíki Sört, pillepalackosban a Székely Sört, hordós kiszerelésben pedig mindkettőt. Eddig közel 1600 kereskedelmi egységgel kötöttek szerződést. A csíkszentsimoni söröket Igazi Csíki Sör, valamint Székely Sör márkanév alatt védték le.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!