Magyarország egyik legszebb tája, a Káli-medence

A 11-12. században – írásos dokumentumok szerint – már sok apró falu létezett itt. A völgy éghajlata miatt szántóföldi termesztésre, állattartásra és szőlőtermesztésre is alkalmas. A középkorban királyi udvarnokok és szabad várjobbágyok lakták, örökös használatra kapott földjeikért cserébe katonai szolgálatot kellett teljesíteniük. A török hódoltság több falu, templom pusztulását jelentette. A völgy a későbbi századokban egyházi tulajdonú területnek számított, a 20. század végi felvirágzását a turizmusnak köszönheti. Szép gyalogutak mentén lehet bejárni a vidéket, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park tizenöt túraútvonalat ajánl, több, mint húsz kilométer hosszan.

Az első állomás tábláján ez szerepel: „Egymásra találtunk életre szólóan”, s egy idézet a Bibliából: „Tegyél a szívedre pecsétnek” (Énekek éneke 8,6).

A faluból a helyreállított házak fehérsége maradt meg bennem. No, meg a kihalt utcák, de életjelet is láttunk: ételhordó lógott egy kapura felakasztva. Eötvös Károly, az 1842-ben született író, ügyvéd, politikus, – s akiről a Fekete-hegyi kilátót elnevezték – A balatoni utazás vége című művében ír egy hangulatos, 19. századi kedves vendégfogadásról e faluban: „A rektor még súlyosabb okokkal áll elő. Olyan messzeföldi utazó még nem tette be lábát Monoszlóra, aki az ő pinceszeri vacsoráját, az ő ürüpörköltjét, s az ő 1841. évi borát egész életére meg ne kedvelte volna.”

Szerettük volna felkeresni a Szent Margitnak szentelt pálos kolostor romjait. Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend szent helye azonban, – amint két beszélgető úrtól megtudtuk – a nagy sár miatt megközelíthetetlen volt. A falut a törökök többször felégették, mégis újjáéledt. A 19. század végén majd hétszáz lakost számlált, manapság mindössze másfélszázan lakják. Balatonhenyéhez személyes emlékem is kötődik. Nagyobbik fiam egyetemistaként járt itt szüretelni, s a mai napig őrizzük egy borospalack címkéjén az általa akkor viccesnek gondolt feliratot: „Henyei borzasztó”. Bár most nem kóstoltunk henyei nedűt, vélhetően jobb minőségűek.

Stájer-magyar gyerekcsere

Balatonhenyéhez légvonalban közel esik a fesztiváljáról ismertté vált Kapolcs falu. E helyütt sok művész vásárolt magának régi házat, felújíttatta, s udvarát a Művészetek Völgye eseménysorozat keretében, – ami tíz napon keresztül több faluban koncertek, előadások, beszélgetések, kirakodó vásárok sorozata – megnyitja.

Az egykor mezővárosi joggal rendelkező Köveskál rangját mutatja a község közepén a Város-kút forrásnév. A forrás fölötti mosóházat felújították. Meglepő, hogy 1977-ig használták. A falu oly gazdag vizekben, hogy mosógödröket is kialakítottak egyes házaknál.

Azt tartották például, hogy aki pénteken mos, abba belecsaphat a villám. A mosóház közelében hangulatos étteremben pihenhettünk meg fáradt vándorként. A hajdan nemesek lakta falu egyik temetőjében nyugszik a sokoldalú, Szentantalfán született Sebestyén Gyula. E nagyobb lélekszámú településnél érdemes kitérni egy 20. század elejéig élő szokásra: a cseregyerek-küldésre. A témát Csoma Zsigmond dolgozta fel az Idegen nyelvet tanuló szolga- és cseregyerekek a Kárpát-medence nyugati területein című folyóirat cikkében. A csere lényege az volt, hogy az eltérő természeti adottságokkal rendelkező területek közötti kereskedelemre, tevékenységekre a másik fél nyelvét jól beszélő embereket neveljenek. Így szövődött szoros kapcsolat a Káli-medence és főleg Stájerország között is.

Erre lehetősége nyilván csak a tehetősebb családok fiainak volt, mivel az érkező vendéget, munkást el is kellett látni. Persze nem mindig működött jól a csere. Voltak nehézfejűek, akik nem tudták megtanulni a németet, voltak, kiknek a német koszt nem ízlett, s hamarabb hazajöttek. Mindez fordítva is megtörtént, előfordult, hogy a stájer gyerek kívánkozott haza.

A Káli-medence jelenleg legnagyobb lélekszámú települése Kővágóörs, majd nyolcszáz lakossal. Neve a honfoglalás kori Örs nemzetségtől származik, e tájon volt szálláshelyük. A „kővágó” előtag a környéken található sziklákra utal, amikből hosszú időn át malomköveket faragtak. A 19. századra mezővárosként kereskedelmi központtá fejlődött a település. Itt evangélikus, katolikus és zsidó iskola, s pár évig lutheránus algimnázium is működött. Sajnos a csak nyáron nyitva tartó „Kisnemesek Kővágóörsön” című kiállítást nem láthattuk. Kővágóörs közelében a Kornyi-tavat kerestük fel. A náddal, sással benőtt területen alig csillan elő a víztükör, a tavat karsztvizek és csapadék táplálja, értékes madárfészkelő hely. A vizet körülölelő rétet a nép „Koldusmező”-nek hívja, mert a legkarsztosabb vidék, kőhalmok sokasága borítja. Ottlétünkkor gombaszedők hajladoztak a réten, szomorúan mutatták csekély zsákmányukat.

A táncosnőből társcsászárrá emelkedett nő nagy hatással lehetett férjére, minek következtében több nőknek kedvező törvény született meg. A tíz méter mélyről, több száz millió éves kőzetek közül feltörő forrás vizének oldott ásványi anyagtartalma jelentős: literenként 1600 milligramm, s ebben kiemelkedően magas a kalciumtartalom. A palackozáshoz már több kutat használnak. Az ásványvíz napjainkban is – szénsavas és szénsavmentes formában – palackozva kapható.