Nagyváradi ötvenhatosok emlékjele

Az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot követő erdélyi megtorlásokból a nagyváradi Szekuritáté és a kommunista bíróság is „derekasan” kivette a részét: 1961 őszén 58 személyt ítéltek el összesen 550 év börtönre. Nagyváradon az egykori premontrei főgimnáziumban tanuló 13–16 éves diákok 1956. október 25-én megalakították a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét. A román államvédelmi hatóság nagy erőkkel fogott hozzá a szervezkedés legapróbb részleteinek a felderítésére: mintegy négyszáz diákot, tanárt és szülőt hurcolt meg, de végül „csak” 58 személyt ítélt el hosszú börtönévekre. Rájuk emlékeztek 2015. szeptember 20-án a nagyváradi 56-os emlékparkban. A Deák Árpád szobrászművész által készített emlékmű mind az 58 elítélt nevét tartalmazza.

Az ünnepséget megnyitó vasárnap délelőtti istentisztelet keretében idézték fel a jó hatvan évvel ezelőtt történteket. Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntőbeszédében emlékeztetett: Magyarországon a forradalmat torolták meg, Romániában nem is volt forradalom 1956-ban, mégis megtorolták! A magyar 56-tal való romániai szolidaritás durva megbüntetésével a kommunista rezsim azt célozta, hogy megfélemlítse az erdélyi magyarságot és mindenkit, aki a szabadságról egyáltalán álmodozni mert. „A múltba nézés azt is megköveteli, hogy felleltározzuk: mivel rendelkeztünk a trianoni sorscsapás előtt, illetve után, mit vettek el tőlünk a diktatúrák, mit sikerült visszaszereznünk, visszaépítenünk. Vannak eredményeink, de nem lehetünk elégedettek, ráadásul az európai és világpolitikai fejlemények is aggodalomra adnak okot. Hitünk és nemzetünk hőseinek szabadságszeretete, bizonyságtétele, bátorsága, kitartása és kiállása, tettrekészsége és elszántsága kell lebegjen szemünk előtt kétségeink közepette” – mondotta Tőkés László.

Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi közíró, az erdélyi ’56 kutatója és történésze maga is kiemelte: a forradalom leverését követő romániai perek kimondottan azt szolgálták, hogy a nacionalista diktatúra szétverje, felszámolja, ellehetetlenítse a magyar intézményeket, szervezeteket, közösségeket. A történelmi magyar egyházak mellett a román értelmiséget is megérintette a megtorlás jeges szele. Felsorolta a legdrasztikusabb eseteket, emlékeztetve: a brassói központú Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége után a nagyváradi SZVISZ volt a legnagyobb szervezkedés, amely 1956 után is próbált országos hálózattá terebélyesedni. Ezeket a rezsim titkosszolgálata fokozatosan göngyölítette fel, hogy aztán „a népi demokratikus rendszer megdöntése és Erdély visszacsatolása egy burzsoá Magyarországhoz” vádjával 1960 októberében – a diákok nagykorúvá válásával – megkezdje letartóztatásukat. Az egy év múlva meghozott ítéletekben 3-tól 25 évig tartó, börtönben letöltendő kényszermunkára ítélte a katonai törvényszék a SZVISZ-perben szereplőket, köztük két olyan ismert magyartanárt is, akik nem is tudtak tanítványaik szervezkedéséről. Az elítéltek megjárták a poklok poklát, az 1964-es amnesztiával szabadulhattak végül. Tófalvi Zoltán azt is elmondta: tíz vaskos kötetben tervezi megjelentetni a romániai ’56 dokumentumait, ezek közül öt már meg is jelent.

Pálfi József váradréti lelkipásztor az emlékműállítás előzményeiről is beszélt. Amikor a kezdeményező, az érmihályfalvi Török László megkereste azzal, hogy emlékjelet kívánnak állítani az egykori ifjaknak, természetesnek vette, hogy az egyházközség melléjük áll, már csak azért is, mert mintha kikopott volna a köztudatból, hogy „Nagyváradon is volt ’56”.