1956 erdélyi hősei filmen és könyvben

A Kincses Kolozsvár Egyesület szervezésében az elmúlt héten is folytatódtak az 1956-os forradalommal kapcsolatos megemlékezések: rendhagyó rendezvény keretében pénteken egykori elítéltek jelenlétében elevenítették fel a hatvan évvel ezelőtti erdélyi eseményeket, a kegyetlen meghurcolásokat és a ki nem heverhető lelki traumákat. „A forradalmi eseményeket átélt személyek történeteinek és szenvedéseinek fenn kell maradniuk az utókor számára” – mondta Víg Emese, az 1956 Kolozsváron című dokumentumfilm vágója, aki szerint nemcsak emlékeznünk, de mindenekelőtt tisztelegnünk is kell a kommunista diktatúra ellenállói előtt. A sorozatnak tervezett film – amelynek első részét a kolozsvári közönség is láthatta – mindkét funkciónak igyekszik eleget tenni. A film készítői kifejezetten az erdélyi vonatkozású eseményekre fektetik a hangsúlyt.

Rab Árpádok forradalma

„Mikor eljutottak hozzánk a budapesti események első hírei, meglógtunk az egyetemről, hogy hallgathassuk a rádiót” – emlékszik vissza Szilágyi Árpád geológus, aki a székelyföldi Fekete Kéz néven működő szervezet alapító tagjaként plakátokat írt és ragasztott szülőfalujában. Társaival az erőszakos román beolvasztás és az elnyomás ellen harcolt. Az egykori elítélt a magyarországi Irodalmi Újság szerkesztőségének címzett levelében fejezte ki szolidaritását a budapesti forradalom és az elesettek mellett – a küldeményt Rab Árpád álnéven írta alá, ezzel is jelezve, hogy magyarként szabad döntés és önrendelkezés híján él Romániában. Mindezért huszonkét év börtönre, hosszú kényszermunkára ítélték. Szabadulása után Amerikába emigrált, ahonnan 2003-ban tért haza véglegesen.

A vetítésen felelevenedik az egykori Bolyai Tudományegyetem diákjainak követelése, hogy intézményüket szabadítsák fel a pártpolitikai nyomás alól, miközben az oktatásügyi minisztérium azt terjesztette, hogy az egyetem „túltermeli” a magyar végzetteket.

A változatos szakmai életutat bejárt Nagy Benedek is egyetemi hallgató volt akkoriban. Elmondása szerint, amikor az egyetemi reformok szervezésébe kezdtek, még hittek abban, hogy követeléseiket nem forradalmárokként, hanem egyszerű diákként, törvényes úton tudják majd a vezetőség elé terjeszteni. Akkor érte őket a meglepetés, amikor a nagyjából harminc fősre tervezett diákgyűlésen több száz forrongó hangulatú egyetemista jelent meg – mindez már nyílt rendszerellenes lázadásnak minősült.

Sorra ismerjük meg azokat az arcokat, akiket utcán fogtak el, majd megvertek és áramütéssel kínoztak, mert november elsején hagyományosan gyertyát gyújtottak és elénekelték a magyar Himnuszt a Házsongárdi temetőben nyugalomra helyezett neves magyar írók, költők, közéleti személyiségek sírjainál. A teológusok „bűne” még nagyobb volt, mert karjukra fekete szalagot tűztek ki az elesett magyarországi forradalmárok emlékére. A romániai megtorlások legsúlyosabbika a kolozsvári önálló magyar egyetem megszüntetése és a Babeş Tudományegyetemmel történő összeolvasztása volt: sokan a fogságban kapták a hírt, hogy egykori rektorhelyettesük, Csendes Zoltán és Szabédi László költő az intézkedés miatt öngyilkos lett.

Acélos példa a jelenkornak

A filmben elhangzottakat a jelenlevő meghurcoltak egészítették ki olyan részletekkel, amelyek a korabeli diktatúra embertelen, rendszeressé vált megtorlásairól nyújtottak alaposabb képet. „Ha napközben az ágyunkra mertünk ülni, vascsövekkel vertek le rajtunk huszonöt botütést” – emlékszik vissza Kelemen Kálmán, akinek cellájában csak sós ivóvíz folyt a csapból. A mínusz 35 Celsius-fokos hidegben tartott foglyokat a rendszeres fizikai erőszak mellett éheztetéssel és halálos fenyegetéssel kínozták. Volt, aki csak úgy élte túl az éheztetést, hogy túrós enyvdarabokhoz jutott hozzá.

A visszaemlékezések sorát követően Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke Szabadság-szobor Emlékérmet nyújtott át a jelenlevő erdélyi 56-os túlélőknek: Dávid Gyulának, Domokos Miklósnak, Filep Jánosnak, Kelemen Kálmánnak, Kiss Bélának, Nagy Benedeknek és Szekerán Istvánnak.

Könyv a meghurcoltakról

Benkő Levente újságíró-történész 1996-ban a forradalom erdélyi túlélőivel részt vett egy körúton, amelynek során végigjárták a börtönöket és felidézték a korabeli eseményeket. Az akkori útról és az interjúkból riportkötet született, ezt bővítette ki a szerző a forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából. A megjelent beszélgetéskötetet Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke méltatta. A kötet szerzőjét olyan újságíróként mutatta be, aki nem sokat beszél, viszont nagyon jól hallgat, így lehetőséget teremt másoknak arra, hogy elmeséljék 56-tal kapcsolatos emlékeiket. Rácz Éva úgy fogalmazott: mostanában sokat beszélünk a forradalom körülményeiről, de nem csupán azért, mert a média folyamatosan foglalkozik a témával, hanem mert a történelem ma körülöttünk zajlik, mi pedig nem tudunk eleget róla.

„Azon túl, hogy szeretném megismertetni mindenkivel az akkori eseményeket, mindenekelőtt köszönöm a példát” – fordult a túlélőkhöz zárszavával Benkő Levente.