A romániai medvepopuláció menedzsmentjére irányuló országos akcióterv megvalósítását célzó támogatási szerződést írtak alá szerdán a bukaresti európai alapok minisztériumának, illetve a környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztérium képviselői.
Térfigyelő kamerákat szerelt fel az aradi polgármesteri hivatal a lakótársulások kukásszigetei fölé, hogy lefülelje a háztartási hulladékot nem megfelelő módon gyűjtőket.
Öt évvel az ellopása után a román rendőrség megtalálta azt a XIII. századi keresztet, amely a legenda szerint az erdélyi szászok legrégebbi kegytárgya – közölte kedden a román média.
Kelemen Hunor kormányfőhelyettes, az RMDSZ elnöke úgy nyilatkozott a keddi kormányülést követően: támogatja az egészségügyi miniszter által javasolt jutalmazásokat és korlátozásokat, amelyek az oltáskampány felgyorsítását segítenék elő.
Jó, de mielőbbi kiegészítésre szorul a környezetvédelmi tárca néhány nappal ezelőtt elfogadott sürgősségi kormányrendelete, amelynek értelmében azonnal eltávolítható lesz minden olyan nagyvad, amely a településeken belül veszélyezteti a lakosságot – hangzott el azon a keddi gernyeszegi fórumon, amelyet a tragédiába torkollt hét
Medve támadt egy 46 éves férfire hétfő este egy Kászonújfalu közelében levő esztenán. A juhászt több mellkasi és hastájéki sérüléssel szállították kórházba.
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi bizottsága kedden felvette a világörökségi listára a Fehér megyei Verespatakon található római kori bányát, amely a veszélyeztetett helyszínek lajstromába is bekerül.
A tanári állásra pályázók 44,47 százaléka kapott 7-esnél nagyobb osztályzatot az idei vizsgán, amelynek eredményeit kedden tették közzé a titularizare.edu.ro weboldalon.
Többéves restaurálási folyamat után befejeződött Kalotaszeg egyik legrégebbi templomának, a magyarvalkói református istenházának a felújítása. Az Árpád-kori műemlék helyreállítását az Európai Unió és a magyar kormány támogatta.
Nem raktak még rendet a közterület-fenntartó vállalat munkatársai a kolozsvári Házsongárdi temetőben a múlt vasárnapi vihar után – számolt be a Știri de Cluj.
Botulizmust diagnosztizáltak egy Arad megyei házaspárnál, ám kiderült, egész Romániában nincs a kór kezeléséhez szükséges szer. Végül a Moldovai Köztársaságból érkezett a mentőöv.
Az utóbbi hetek árvizekhez vezető extrém időjárásáért nagyrészt a klímaváltozás okolható – vélik a szakemberek, akik szerint a négyzetméterenként lezúduló 100–150 liter csapadék ellen vajmi kevés eséllyel lehet védekezni.
Hét személy, közöttük két gyermek életét vesztette a Bákó megyében vasárnap reggel bekövetkezett közúti balesetben.
A Hargita megyei csendőrség, környezetvédelmi őrség és környezetvédelmi ügynökség illetékesei elkészítették a szükséges dokumentációt az egy személy halálát okozó medve kilövésének engedélyeztetéséhez – jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
Egy pásztor életét vesztette, egy másik súlyos sérüléseket szenvedett a Hargita megye északi, Suceavával határos részén történt medvetámadás következtében. Az áldozat holttestét szombaton találták meg az erdőben.
Összefogtak azok a nemesi származású fiatalok, akik szívükön viselik családi és kulturális hagyományaikat, valamint az erdélyi magyar kultúra jövőjét. Az AntePortum Egyesületet 2019 őszén hozták létre – Ugron Győzővel, a szervezet egyik alapítójával terveikről, tevékenységeikről beszélgettünk.
Pénteken délelőtt továbbította a Kolozs megyei RMDSZ a magyarellenes buszsofőr által diszkriminált hölgy panaszát az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD).
Őrizetbe vettek egy Fehér megyei faluban egy férfit az állítólagos betegeknek indított hamis adománygyűjtés ügyében.