
Hosszúmező vasútállomása a román oldalon
Fotó: Facebook/CFR Infrastruktură
Újabb ponton indulhat újra a vasúti közlekedés Románia és Ukrajna között, miután 15 év szünet után kedden újranyitották a hosszúmezői vasúti határátkelőt – számolt be Facebook-oldalán a Román Vasúttársaság (CFR) infrastruktúráért felelős részlege.
2022. november 15., 18:102022. november 15., 18:10
A romániai Hosszúmező (Câmpulung la Tisa) és az ukrajnai Taracköz (Teresva) település között legutóbb 2007-ben közlekedett személyvonat, számolt be a CFR. A vasúttársaság pár hete, október 12-én Visóvölgy (Valea Vişeului) településnél is megnyitotta a vasúti forgalmat Ukrajna irányába.
jelenleg a Hosszúmező és Máramarossziget, illetve Máramarossziget és Visóvölgy szakaszokon dolgoznak. A munkálatok a tervek szerint év végére fejeződnek be.
A CFR a témában kiadott közleményében arra is felhívja a figyelmet, hogy az ukrajnai háború kitörése óta nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy eleget tegyen a megnövekedett vasúti személy- és teherszállítási igényeknek, mind az ukrán-román, mind pedig a román-moldáv határon, a most átadott vasúti határátkelő is ezt a célt szolgálja.
Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.
Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.
szóljon hozzá!