
Képünk illusztráció
Fotó: Székelyhon
Fiatal nő ellen elkövetett nemi erőszak gyanúja miatt 30 napos előzetes letartoztatásba helyeztek egy rendőrt Kolozs megyében.
2022. november 15., 14:062022. november 15., 14:06
2022. november 15., 14:182022. november 15., 14:18
A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság keddi beszámolója szerint az intézmény egyik rendőr alkalmazottját azzal gyanúsítják, hogy az elmúlt pénteken megerőszakolt egy fiatal nőt – számolt be a rendőrség közleményére hivatkozva az Agerpres.
Mint írták, a rendőrt hétfőn helyezték 30 napos előzetes letartoztatásba, miután már az eset megtörténte után, 12-én feljelentést tettek ellene, majd ennek nyomán 24 órára őrizetbe vették.
A ȘtirideCluj kolozsvári román portál ellenben arról számolt be, hogy a bűncselekmény éjszaka történt, miután a társaság valamennyi tagja sok alkoholt fogyasztott. Az áldozat elvonult aludni a szobájába, ott tört rá a részeg rendőr, aki megerőszakolta. A lányt végül a párja mentette ki, aki szintén részt vett az összejövetelen, és aki a kiáltozásra a segítségére sietett.
A hírportál arról is beszámolt, hogy Răzvan Vasile P. a Kolozs megyei rendőrség közlekedési osztályán dolgozik és eddig mintarendőrnek számított. Felettesei korábban számos alkalommal megdicsérték az intézmény Facebook-oldalán, többek között azzal érdemelte ki a nyilvános méltatást, hogy segített a női gépkocsivezetőknek kereket cserélni vagy az idős nőknek átkelni az úton.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!