
Fotó: Képernyőmentés
Nyolc személygépkocsi, két kamion és egy furgon ütközött össze kedd reggel az észak-erdélyi autópályán, a 15-ös kilométernél, Torda közelében – tájékoztatott a román rendőrség közlekedésbiztonsági központja (Infotrafic).
2022. november 15., 09:122022. november 15., 09:12
2022. november 15., 11:432022. november 15., 11:43
Két személy sérült meg az észak-erdélyi autópályán kedd reggel történt tömegbalesetben – közölte a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság. A tájékoztatás értelmében az A3-as autópálya 18-as kilométerénél történt balesetben tíz jármű – hét személyautó, két teherautó és egy járműszerelvény – volt érintett. Összesen négy koccanás történt, kettőben anyagi károk keletkeztek, a másik kettőben két személy megsérült. Mindegyik esetben a követési távolság be nem tartása és az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozta az ütközést – derül ki az Agerpres által idézett tájékoztatásból, amely szerint továbbra is áll a forgalom a környéken.
A Kolozs megyei katasztrófavédelem azt közölte, hogy a baleset 7.30 óra környékén történt.
Jelenleg a helyszínre érkezett mentőcsapatok vizsgálják őket. A helyi sajtó szerint két személyt kórházba is szállítottak.
A környéken amúgy sűrű köd van, a látótávolság nem éri el a 200 métert, elszórtan pedig még az 50 métert sem.
A rendőrség vizsgálja a baleset pontos okát és körülményeit.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!