
Fotó: Facebook/Winkler Gyula
Nagyenyeden, az idén négyszáz éves Bethlen Gábor Kollégiumban rendezett egész napos ünnepséget szombaton a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a magyar szórvány napja alkalmából.
2022. november 12., 17:272022. november 12., 17:27
A rendezvényt megnyitó Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a bukaresti koalíciós kormány miniszterelnök-helyettese az eseményről közölt Facebook-bejegyzésében kiemelte: nemcsak Nagyenyeden volt mozgalmas ez az év, Máramarosszigeten és Medgyesen is kerek évfordulót ünnepletek a magyarság szórványiskolái.
„Bizakodóvá tesz mindez, ahogyan az is, hogy vannak eszközeink oktatási intézmények felújítására és fejlesztésére, bölcsődék építésére, működtetjük a délutáni oktatási programot a szórvány megyékben, amellyel növelni tudjuk a magyar iskolába járó gyermekek számát, és érvényesíteni tudjuk az RMDSZ családtámogatási programját is a kormányban” – mutatott rá az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor szerint a héten elindított Family Start és Student Invest programok is a fiatal családokat, egyetemistákat segíti hosszú távú, perspektívákat nyújtó megoldásokkal, hogy szülőföldjükön maradjanak és ott alapítsanak családot.
A rendezvénysorozaton Pánczél Károly, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke is köszöntötte a Nagyenyeden összegyűlt szórványközösségek képviselőit. A magyar közmédiának nyilatkozva elmondta: mindent meg kell tenni elsősorban a gyerekekért és fiatalokért, hogy tudjanak magyar nyelven tanulni, megtarthassák kultúrájukat, hagyományaikat és abban is segíteni kell őket, hogy a szülőföldjükön építhessenek maguknak jövőt, otthonosan érezhessék magukat.
Kiemelte:
– sommázta a nemzeti összetartozás bizottságának elnöke.
Az RMDSZ közleménye szerint a nagyenyedi találkozón egyebek mellett a szórványban élő magyar családok támogatásáról, az RMDSZ szórvány cselekvési tervének gyakorlatba ültetéséről és az „Összetartozunk” székely-szórvány partnerségi programról tanácskoztak az erdélyi, szórványban élő magyar közösségek képviselői.
Az RMDSZ 2011-ben, nagyváradi kongresszusán jelölte ki november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját az erdélyi szórványmagyarság ünnepévé. Az Országgyűlés 2015. november 3-án a határon túli magyarság iránt viselt, az alaptörvényben rögzített felelősségnek megfelelve, november 15-ét a magyar szórvány napjává nyilvánította.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!