A hívek még bíznak abban, hogy Gergely István plébános Csíksomlyón maradhat.
„Az érsek úr mindig rokonszenvvel volt irántam, az egyházközségben végzett munkámra sem volt panasz. Ha nem lettem volna szálka két-három csíkszéki plébános szemében, talán eszébe sem jut Gyulafehérvárnak, hogy húsz éve szolgálok itt” – fejtette ki a Krónikának a mindenki által Tisztiként ismert Gergely István csíksomlyói plébános, akit hírek szerint a Kolozs megyei...
Szatmár megye – Nem költözik a Szarvas fogadóba a nagykárolyi polgármesteri hivatal.
A korábbi tervek ellenére a nagykárolyi városi tanács legutóbbi ülésén úgy döntött, mégsem költözik át az önkormányzat a hajdani Szarvas fogadóba. Az impozáns épület egyik nevezetessége, hogy itt ismerte meg Petőfi Sándor Szendrey Júliát a megyebálon. A nagykárolyi polgármesteri hivatal épületét három éve visszaszolgáltatták a korábbi tulajdonosnak, azóta az...
Háromszék – Európai uniós letartóztatási parancs nyomán a háromszéki rendőrség gyilkossági kísérlet miatt őrizetbe vett egy 28 éves fiatalembert, aki több mint három éve szökött meg Magyarországról – tájékoztatott Silviu Stoenescu.
Új „várúrra” vár a törcsvári kastély: a tulajdonos, Habsburg Domokos főherceg egy amerikai befektetési társaság révén piacra dobta a Drakula-kastélyként is ismert patinás épületet. Mint arról már beszámoltunk, az ingatlant 2006-ban kapta vissza a 69 éves főherceg. A New Yorkban építészként tevékenykedő Habsburg Domokos akkor beleegyezett, hogy 2009-ig megőrzi az épület rendeltetését, azaz addig zavartalanul látogatható lesz a benne működő múzeum.
Hargita megye – Bartók Béla-emlékplakettet avattak a Gyergyóújfalu községhez tartozó Kilyénfalván a hétfőn este zárult, háromnapos Gyergyóújfalvi Napok alkalmával; a népdalgyűjtő ugyanis száz évvel ezelőtt, 1907 júliusában a település tanítója, Kristó László házában szállt meg.
Kovászna megye – Versenyvizsgát hirdetett a Kovászna megyei alprefektusi tisztségre a Közhivatalnokok Országos Ügynöksége. Amint arról beszámoltunk, a Kovászna megyei alprefektusi funkció azt követően üresedett meg, hogy Nicolae Cîrlănescu februárban, munkából hazamenet, a kormányhivatal épülete előtt összeesett és szívinfarktusban elhunyt.
Háromszék – Emberi fogyasztásra nem ajánlott a baróti szolgáltató által biztosított víz – hozta nyilvánosságra tegnap Vasile Mănecuţă, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség munkatársa.
Magyari Tivadar rektorhelyettes is bírálja a honatyát.
Bírósági eljárást kezdeményez Kónya-Hamar Sándor ellen a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE), az RMDSZ európai parlamenti képviselőjének a Bolyai Tudományegyetem visszaállításával kapcsolatos nyilatkozata miatt. Kónya-Hamar kifogásolt állásfoglalásában azt állítja: nem létezik multikulturalitás a kolozsvári felsőoktatási intézményben.
Tegnap a kötelező tantárgyból írásbeliztek, ma a választottból érettségiznek a végzős diákok.
Fél tizenkettőkor kezdtek szállingózni tegnap az érettségiző diákok a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumból. A fiúk kioldották a nyakkendőt, vállra vetették a zakót, a lányok egy kicsit botladoztak a tűsarkúban. Rágyújtottak a „feszültséglevezető cigarettára”, és kézbe kapták a maroktelefont, hogy szüleiknek, kedvesüknek, barátaiknak...
Marosvásárhely ötvennyolc óvodájából hetet korszerűsítettek az elmúlt két évben a polgármesteri hivatal bölcsődék, óvodák és iskolák teljes felújítását célzó programja keretében. Az intézményekben elvégezték a külső-belső szigetelést, kicserélték az ablakokat és ajtókat, csempéztek, átalakították a mosdókat, felújították a fűtésrendszert, korszerűsítették a berendezést.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület bűnvádi eljárást kezdeményez a gencsi lelkész ellen.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) durva sértésnek minősíti, hogy a világi igazságszolgáltatás beleavatkozott az egyház belső ügyeibe a menesztett gencsi lelkész körüli viszályban, figyelmen kívül hagyva az egyházi autonómiát és a hatalmi ágak szétválasztásának európai alapelvét. Minderről tegnapi sajtótájékoztatóján...
Marosvásárhely – Az állam nyelvén feliratozna Florea.
Kizárólag az állam hivatalos nyelvén készítteti el az új utcanévtáblákat Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester. Erről az elöljáró tegnapi sajtótájékoztatóján nyilatkozott. Mint hangoztatta: „legfeljebb a magyarok kedvéért a román név után odaíratjuk az utca szócskát”.
Sepsiszentgyörgy – Megvásárolhatják rendelőjüket a sepsiszentgyörgyi háziorvosok – döntött a brassói táblabíróság. Mint arról már beszámoltunk, 11 szentgyörgyi orvos az év elején perelte be a polgármesteri hivatalt, amiért az megtagadta a rendelők eladását.
Marosvásárhely – Erősödik a Csegzi Sándor marosvásárhelyi polgármester-jelölését ellenzők hangja. A város jelenlegi alpolgármesterének a jövő évi helyhatósági küzdelemben való indításáról az RMDSZ vásárhelyi választmánya döntött, és Csegzi 30:23 arányban győzött a jóval esélyesebbnek tűnő Borbély Lászlóval szemben. A minisztert több körzet jelölte a megmérettetésre, mint ellenfelét, ám a titkos szavazáson a küldöttek többsége Csegzit...
Szatmár megye – Alapfokon pert nyert a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ellen az eltávolított gencsi lelkész.
A vasárnapi istentisztelet ideje alatt az egymásra acsarkodó gencsiek között az utcán pofozkodásig fajult a tavaly februárban felfüggesztett református lelkész körüli botrány. Amint arról már beszámoltunk, Bátori Gyulát az egyházi vagyon hűtlen kezelése miatt függesztette fel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetősége
Aláírásgyűjtésbe fogtak a hívek Gergely István plébános Csíkszeredában maradásáért.
Nem értik a csíkcsobotfalvi, csomortáni és csíksomlyói hívek, miért akarja áthelyezni plébánosukat, a mindenki által Tisztiként ismert Gergely Istvánt az érsekség. Bár hivatalos értesítés még nem érkezett Gyulafehérvárról, Csíkszéken úgy tudják, a Kolozs megyei Jegenyére helyezik át Tisztit.
Nagyváradon kívülre költöztetnék a vadaskertet.
Ezen a nyáron biztosan nem láthatják a medvéket, az oroszlánokat, tigriseket, valamint a többi nagy testű húsevőt a nagyváradi állatkert látogatói. A környezetvédelmi hivatal ugyanis csak azzal a feltétellel hosszabbította meg az állatkert működési engedélyét, hogy a nagy testű ragadozókat elzárják a látogatók elől.
Érthetőnek és logikusnak találták a tegnapi írásbeli tételeket az érettségizők.
Nem jelentett nehézséget az érettségizőknek a tegnapi magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsga tételeinek kidolgozása. A kolozsvári Apáczai Csere János Gimnáziumban vizsgázók láthatóan vidáman jöttek ki a dolgozatok leadása után, még a pesszimistábbak is úgy vélték: biztosan megkapják az átmenőjegyet.