A feldühödött környezetvédõk már a kora reggeli órákban, a kivágással megbízott cég alkalmazottainak érkezése elõtt birtokba vették a teret. A helyszínre érkezett néhány óra múlva Dan Gherdan, a polgármesteri hivatal mûszaki osztályának helyettes igazgatója is. Mint elmondta, a tuják kivágása a tér átrendezésének része, a polgármesteri hivatal 800 ezer lejt kíván fordítani a városközpont felújítására. Bár Lucia Varga és a környezetvédelmi felügyelõség két alkalmazottja is felszólította Gherdant, hogy mutassa be azokat a dokumentumokat, amelyek alapján végzik a munkálatokat, a városházi alkalmazott úgy nyilatkozott, a tuják kivágásához nem volt szükség sem engedélyre, sem a környezetvédelmi ügynökség jóváhagyására. Kijelentését azzal támasztotta alá, hogy a térrendezési projektben nem az szerepel, hogy kivágják a fákat, hanem úgy fogalmaztak, hogy „eltávolítják az idegen testeket”, emiatt pedig nem kellett környezetvédelmi engedélyt kérniük. Ugyanakkor Korodi Ferenc, a munkálatokkal megbízott bukaresti cég képviselõje leszögezte, a tuják már nagyon öregek, elõbb-utóbb amúgy is ki kellett volna vágni azokat.
A tiltakozás nyomán Mihai Groza polgármester elrendelte a munkálatok ideiglenes felfüggesztését, a környezetvédelmi államtitkárnak pedig megígérte, hogy csupán ezen a héten látnak ismét hozzá a fák kivágásához, ezt megelõzõen közvitát szerveznek. Ám alig fél órával azt követõen, hogy a zöldek elhagyták a teret, a munkások ismét nekiláttak a tuják eltávolításának.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.