Rendezni próbálja sorait Gyergyócsomafalván az RMDSZ, ám a konkrét lépésekről a szövetség színeiben támogatott polgármesterjelölt nem tudott beszámolni.
A Gyergyói-medence falvaiban nyolc településen már megalakult a Magyar Polgári Párt helyi szervezete, két községben pedig a napokban tartják az alakuló ülést.
Az MPP-vel és az RMDSZ-szel is együttműködne az RMGE.
Mindkét romániai magyar politikai alakulattal együtt kíván működni a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – jelentette ki csütörtökön a Krónikának Sebestyén Csaba.
Kolozsvár
Lăpuşan polgármesterjelölt
Remus Lăpuşan városi tanácsost indítja polgármesterjelöltnek a kincses városban a Szociáldemokrata Párt (PSD). Az alakulat kolozsvári szervezetének elnöki tisztségét is betöltő politikus többek között Emil Boc jelenlegi polgármesterrel
(PD-L), László Attila megyei RMDSZ-elnökkel és Gheorghe Funar egykori elöljáróval, a Nagy-Románia Párt főtitkárával mérkőzik meg a helyhatósági választásokon. Mint ismeretes,...
Április 10-i, csütörtöki lapszámunk Helyi rendszerváltás című cikkében tévesen idéztük Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltjének szavait. A politikus nem tett olyan kijelentést, hogy választási sikere esetén csak azok maradhatnak a polgármesteri hivatalnál, akik megfelelően dolgoztak, hanem azt közölte: önkormányzati rendszerváltásra készül, „ami az elmúlt évekből jónak bizonyult, az megmarad, minden egyebet megváltoztatok”. Az...
Az előválasztáson elszenvedett vereség után független polgármesterjelöltként indul a júniusi helyhatósági választásokon Gyurcsik Zoltán, Székelyhíd és Papp György, Hegyközpályi RMDSZ-es elöljárója.
Közel 28 évi szünet után újraindult a Csíkszeredához közeli csíkszentléleki Suta II. nevű kőbánya, ahol andezitet termelnek ki. Szentléleken hagyománya van a kőbányászatnak: a Kövesoldal nevű részen mindig is működött egy kis kőfejtő.
Hargita megye: Gyermekeket akar felhasználni Csíkdánfalván a Magyar Polgári Párt (MPP), hogy megtudja, kiket látnának szívesen a település lakói a párt önkormányzati jelöltlistáján, illetve a polgármesteri székben – állítja lapunkhoz eljuttatott közleményében az RMDSZ Csík területi szervezete.
Magasított üveglapokkal fedik be a főtéri ásatások során feltárt leleteket, a munka még idén elkészül, ismertette tegnapi sajtótájékoztatóján Emil Boc. Kolozsvár polgármestere a létesítmény látványtervét bemutatva elmondta: az eredeti elképzelésektől eltérően azért kell hetven centiméterrel magasabban elhelyezni a leleteket befedő üveglapokat, mert szakemberek szerint a római kori kőoszlopokat nem lefektetve, hanem felállítva kellene elhelyezni.
Megmaradhat-e a régi épületben, vagy költözni kényszerül a Kölcsey Ferenc Főgimnázium: ez a kérdés foglalkoztatja nemcsak az iskolát, de egész Szatmárnémetit is.
Ausztriában lopott a kolozsvári rendőr
Lopás miatt tartóztatták le Ausztriában Liviu Popa Terec kolozsvári rendőrfelügyelőt és feleségét. A belügyminisztérium tegnapi közleménye szerint a házaspárt akkor érték tetten, amikor éppen egy táskába próbálták bepakolni a lopott ruhákat. Cristian David tárcavezető tűrhetetlennek nevezte a házaspár tettét. Mint hangsúlyozta, az ügy annál súlyosabb, hogy éppen a rend őrével történt ilyesmi. David...
Bosszús kifakadás, fejcsóválás, legjobb esetben pedig legyintés a válasz arra a kérdésre, melyet Erdőszentgyörgy főutcáján tettünk fel néhány járókelőnek: Érzékeli-e, hogy öt esztendeje már nem községi, hanem városi lakos?
„Irigyelnek es engemet, me’ csak nekem van Mercedesem” – dalolta egy fiatalember, akit nehéz kiszűrni a színpadon tolongó több tucat fiatal közül a sepsiszentgyörgyi Õrkő negyedben. A romák lakta városrészben tegnap szekeres felvonulással kezdődött, és rögtönzött tehetségkutatóval zárult a nemzetközi romanap alkalmából szervezett rendezvény.
Marosvásárhely: Ötezer dollárral támogatja a Bolyai-gimnázium tervét a Rákóczi Szövetség.
A kanadai Rákóczi Szövetség jóvoltából megvalósulhat a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium projektje, amely szerint egy tanulmányi házat építenének a Gyergyói-medencében, az alapítvány ugyanis ötezer dollárral támogatja a tervet.
Sepsiszentgyörgy: Egy nappal tovább ünnepelnek.
Idén a szokásosnál egy nappal hoszszabb, négynapos lesz a Szent György-napi városünnep Sepsiszentgyörgyön.
Csak az egyik szakból adna diplomát a Babes–Bolyai Tudományegyetem azoknak a jelenlegi és egykori hallgatóknak, akik néprajz–nyelv szakon folytatták tanulmányaikat. Erről határozott hétfői ülésén az egyetem szenátusa. A nagy szavazattöbbséggel elfogadott határozat szerint a diákok maguk dönthetik el, hogy a két elvégzett szak közül melyikre kérik a diplomát.
Felborult tegnap egy 14 ezer liter cseppfolyósított szénhidrogéngázt (GPL) szállító teherautó Déva közelében, Marosnémeti községben. A rendőrségi közlemény szerint az üzemanyag nem szivárgott ki. A balesetet követően a sofőr úgy nyilatkozott, elvesztette uralmát a gépkocsi felett, amikor egy szabálytalanul közlekedő autóval való ütközést próbált elkerülni.