2008. szeptember 02., 00:002008. szeptember 02., 00:00
Radu Ţârle tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, az igazgató megtagadta a lemondást, ezért megteszik a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy felbontsák a menedzseri szerződését. A tanácselnök szerint a megyei önkormányzat illetékesei az elmúlt hetekben belső vizsgálatot folytattak a megyei könyvtárban, és több szabálytalanságot is találtak. Ţârle leginkább azt sérelmezte, hogy a könyvtárigazgató június folyamán 31 tagú delegációt vitt el egyhetes tapasztalatcserére Franciaországba, annak ellenére, hogy a kiküldetést ő tanácselnökként nem hagyta jóvá. Az elöljáró szerint Ştef mintegy tízezer eurót kért a kiküldetésre, majd miután azt nem kapta meg, átalakította a könyvtár költségvetését, hogy abból fedezhesse a költségeket.
Az igazgató szabálytalanul járt el, támasztotta alá a megyei tanácselnök által mondottakat Marius Batin, a könyvtár vezetőségének tevékenységét ellenőrző csoport vezetője, ugyanis a megyei tanács fennhatósága alá tartozó intézmény költségvetését csupán a testület jóváhagyásával módosíthatta volna. Emellett a delegációnak hivatalos meghívólevele sem volt, és nemcsak Párizsban jártak, hanem az Európai Parlament brüsszeli székhelyét is meglátogatták. Batin arról is beszámolt, hogy a megyei könyvtárban 2005 óta nem vezetik a nyilvántartást a megvásárolt könyvekről, de mint mondta, egyéb szabálytalanságokat is találtak.
Radu Ţârle a Krónika kérdésére, hogy kíván-e büntetőjogi feljelentést tenni Ştef ellen hivatali visszaélés miatt, határozott igennel felelt. Mint mondta, kezdeményezték Ştef munkaszerződésének a felbontását, ami időbe telik, de ezt követően felelősségre vonásra számíthat. Arra a kérdésre, hogy ki és mikor követi őt a könyvtár élén, Ţârle nem tudott válaszolni, mint mondta, megvizsgálják, hogy az intézményen belül akad-e alkalmas ember az intézmény vezetésére. Traian Ştefet tegnap többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült elérnünk.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.