
Fotó: A szerző felvétele
2008. szeptember 03., 00:002008. szeptember 03., 00:00
Az új épületet augusztus elején, a csíkszeredai városnapok alkalmával már felavatták ugyan, a munkálatok azonban még koránt sem értek véget. A végleges átadásra a tervek szerint szeptember 15-én kerül sor, amikorra a zenetermeket is sikerül befejezni, közölte lapunkkal Kovács János, a gimnázium tegnap még hivatalban lévő igazgatója, aki kénytelen nyugdíjba vonulni. A tanfelügyelőség ugyanis az új épületbe költözött iskola élére új igazgatót nevezett ki Kirmájer Enikő személyében, jelentette be lapunknak Bondor István Hargita megyei főtanfelügyelő. A tegnap beiktatott igazgató lapunk érdeklődésére úgy vélte, korai még az új tervekről kérdezni őt, annyit azonban elárult, hogy mindenképp meg szeretné oldani a termek újrafelosztásának ügyét.
A tantestület néhány tagjának beszámolója szerint nagyszerű ugyan a tény, hogy végre van egy saját épülete a művészeti iskolának, de nincs elegendő tanterem. „Nagyszerű, hogy lesznek zenetermek, de mi a helyzet a képzőművészeti oktatással? Hol fognak rajzot, szobrászatot tanítani? Ezek mind olyan kérdések, amelyeket sürgősen meg kell oldani. Nagy még a fejetlenség, nem kis feladat vár az új igazgatónőre” – mesélte lapunknak az egyik neve elhallgatását kérő oktató. A tantermek körüli helyzet tisztázása után további munkálatok, az iskolát körülvevő terület rendezése következik. Ezt a kormány által múlt héten kiutalt, 810 ezer lejes összegből szeretnék megvalósítani.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.