Az RMDSZ közvitát és konzultációt szervez a Szövetség szórvány cselekvési tervének megújításához. A szórvány frakció elnöke, Winkler Gyula EP-képviselő szerint a jelenlegi cselekvési terv a 2020-2024 közötti időszakot öleli fel, ezért frissítik.
Kábítószert forgalmazó két Szatmár megyei férfi kezén csattant a bilincs az elmúlt napokban: a házkutatás során 3-CMC típusú kristályos kábítószert és marihuánát foglaltak le a rendőrök.
Heves havazásra és fagyra figyelmeztető előrejelzéseket adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Engedély nélkül tartott két légpuskát és nagy számú töltényt kobozott el a rendőrség három házkutatás során Szilágy megyében, három személy ellen indítottak bűnvádi eljárást.
Előnyben részesítve a szezonális alapanyagokat, nemcsak felnőtteknek, hanem gyerekeknek, kamaszoknak is tart főzőtanfolyamokat a kolozsvári Berke házaspár: Krisztina és Sándor.
Tavaly nyáron két erdélyi fiatal, Burista Emese építészgyakornok és Benedek Szabolcs egyetemi hallgató különleges vállalkozásra adta a fejét: Észak-Indiában vettek részt a zanglai palota restaurálásában.
Tanácsadás, munkaműhely, tematikus tábor révén szeretne lelki támaszt nyújtani és segíteni a személyiségfejlesztésben, önértékelésben, a társadalomba való visszailleszkedésben a frissen megalakult Parakletos Egyesület.
Életének 101. évében elhunyt Bánffy Katalin memoáríró, a losonci Bánffy család grófi ága nevének utolsó viselője, Bánffy Miklós lánya.
Nem közigazgatási átszervezésre van szükségünk, hanem a finanszírozási rendszer reformjára, az állam csúcsvezetésébe felkapaszkodók hülyeségeket beszélnek – jelentette ki a Romániai Községek Szövetségének elnöke. Aki nem magyar, nem is erdélyi.
Románia szárazföldi schengeni csatlakozása felgyorsítja a magyar határ mentén már létező utak összekapcsolását, felújítását, illetve újak létrehozását, utóbbiak közül pedig kiemelkednek az újabb magyar–román gyorsforgalmi kapcsolatok.
Számos erdélyi megyében pénteken szünidőre vonulnak a diákok, hiszen elkezdődik a sívakáció. Székelyföldön azonban még várniuk kell a gyerekeknek egy hetet, de olyan erdélyi megye is van, ahol már letudták a sívakációt.
Több mint 100 000 nem európai uniós állampolgár dolgozik Romániában, ezzel az országba bevándorlók száma meghaladta a kivándorlókét. A bevándorlók főleg ázsiai országokból érkeznek a jobb megélhetésért Romániába.
Nyolc postást felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek hivatali visszaélés bűncselekménye miatt Fehér megyében. A vád szerint a küldöncök több mint 3000 postai borítékot – nagyrészt bírósági idézéseket – szándékosan nem szállítottak ki a címzetteknek.
Román–ukrán konzorciumnak ítélték az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út első szakaszának tervezési és építési jogát.
A Wizz Air légitársaság bejelentette, hogy a nyári szezonban új útvonalat vezet be a járatkínálatába: Kolozsvárról a görögországi Heraklionba lehet majd repülni hetente három napon. A Wizz Air összesen 14 országba indít járatokat a kincses városból.
Összesen kilenc kolozsvári oktatási intézmény – köztük a Babeș–Bolyai Tudományegyetem – kapott pénteken terrorista fenyegetést.
Több tucat Bolt-sofőr tüntetett pénteken Szatmárnémetiben az alacsonynak tartott minimális fuvardíj, illetve az utazásmegosztó vállalat által kért részesedés mértéke miatt.
Különgép helyett menetrend szerinti repülőjárattal utazott haza Nagyváradra Bukarestből csütörtökön este Ilie Bolojan, aki szerdán vette át az államfői tisztséget a lemondott Klaus Iohannistól.