Az Országos Meteorológiai Szolgálat keddi figyelmeztető előrejelzése szerint a szél erősödésére és esőkre lehet számítani péntekig a Bánságban és a Partiumban.
Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.
Románia az utóbbi években egyre népszerűbb úti céllá vált a külföldi betegek körében, akik az alacsony árak és az egyre magasabb színvonalú orvosi szolgáltatások miatt választják az országot.
Január 10-éig szokatlanul meleg idő, majd lehűlés várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn kiadott, kéthetes előrejelzéséből.
Szerda estig elsőfokú szélriadó van érvényben az Erdélyi-szigethegységben és a Keleti-Kárpátokban, és a hegyvidékeken csapadékra is számítani kell.
Vízkereszt napján Böcskei László megyéspüspök a nagyváradi székesegyházban végezte el a vízszentelés szertartását, a hívek pedig „A remény zarándokai” feliratú, a Szentév mottójával ellátott üvegekben vihették haza a szentelt vizet.
Húsz év után sikerült visszaszereznie az alpolgármesteri tisztséget a pécskai RMDSZ-nek. Kocsik Imre lett a „befutó” az Arad megyei településen, aki szerint nagyobb önbizalmat és önbecsülést adhat a pécskai magyarságnak a siker.
Egy halálos áldozatot és három sérültet követelt egy szombat éjszakai spontán konfliktus, amely a történelmi Máramarosban található Jód (Ieud) településen tört ki. Az áldozat egy 23 éves helybeli férfi.
Hetvenöt éves korában elhunyt Puskás Bálint Zoltán jogász, volt alkotmánybíró, az RMDSZ korábbi szenátora, a romániai Máltai Szeretetszolgálat alapító tagja és tiszteletbeli elnöke.
Románia Kelet-Európa legszennyezettebb országai közé tartozik, a finomszemcsés részecskék okozta légszennyezés elsősorban a nagy városokban, például Kolozsváron jelent súlyos problémát.
Tömbházlakásának lépcsőházában lett rosszul, és elhunyt egy 75 éves temesvári férfi röviddel azután, hogy kibocsátották a kórházból. Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított vizsgálatot a rendőrség.
A hegyimentők és a határrendészek a péntekről szombatra virradó éjszaka két ukrán állampolgárt hoztak le a Máramarosi-havasokból – tájékoztatott Dan Benga, a Máramaros megyei hegyimentő-szolgálat (Salvamont) igazgatója.
Mintegy 9 millió euró vissza nem térítendő támogatáshoz jut az Arad megyei önkormányzat fenntartásába tartozó Arad Megyei Sürgősségi Kórház, amelynek onkológiai osztályát szerelik fel modern eszközökkel, illetve nyolc műtőjét újítják meg.
Pásztori István neve az elmúlt hetekben Erdély-szerte ismertté vált, miután megnyerte Magyarország népszerű televíziós gasztronómiai műsorát, a Konyhafőnököt.
Házszentelés közben raboltak ki egy családot Nagybányán: a tolvaj kihasználta, hogy a pap megérkezése után nyitva maradt a lakás ajtaja, és egy 250 lejt tartalmazó pénztárcával, valamint iratokkal távozott a házból.
2025 második napján aggasztó méreteket öltött a hegyi balesetek száma – jelentette pénteken a Salvamont hegyimentő-szolgálat.
Több mint 30 malac elpusztult, 600 sertést pedig kimentettek abból a tűzből, amely csütörtök reggel keletkezett egy Szatmár megyei farmon – közölte a katasztrófavédelmi felügyelőség.
Számos erdélyi helyszínt ajánl a CNN azon úti célok között, amelyeket érdemesnek tart meglátogatni a 2025-ös évben a világon.