A turizmus fellendítését tekinti prioritásnak a Segesvár alpolgármesterévé választott Tóth Tivadar, aki szerint nagyon sok tennivaló van a „visszafejlődött” városban.
Minden eddiginél szigorúbb működési szabályzatot dolgozott ki és fogadtatott el a marosvásárhelyi RMDSZ-es tanácsosokkal a szövetség helyi szervezete.
Idén is román nyelv és irodalomból teljesítettek a leggyengébben a magyar diákok a kisérettségin. Az illetékesek a román közeg hiányával indokolják a gyenge eredményt, illetve speciális tantervet sürgetnek.
A Schweighofer osztrák fafeldolgozó cég termékei forgalmazásának leállítását kéri a romániai piacon is jelen lévő barkácsáruházaktól egy környezetvédelmi aktivista, aki online petíciót indított a cél érdekében.
Törvényértelmezési kérdésekkel foglalkozó kormányzati testület létrehozását sürgeti Antal Árpád, aki attól tart, hogy a decentralizáció helyett központosítás következik.
Befejeződött a kolozsvári vasútállomás előtti Baross-tér (Piaţa Gării) korszerűsítése: a felújított közteret szerdán hivatalosan is megnyitották a forgalom előtt, a gyalogosok pedig immár használhatják a pályaudvar új, 90 méteres aluljáróját.
Az igazságszolgáltatás fogja eldönteni, hogy jogosak voltak-e azok a bírságok, amelyeket a székely szabadság napján rendezett marosvásárhelyi demonstráció szervezőire és résztvevőire szabott ki a vásárhelyi csendőrség – közölte Ciprian Căluşer százados.
Újabb öt évre meghosszabbították azt a Kárpát-medencei tehetséggondozásról szóló megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián (ETDK) részt vevő diákok továbbjuthassanak az OTDK-ra.
Erdélyi gyökereit kutatta a Székelyföldön az a 25 amerikai fiatal, aki részt vett az első alkalommal megszervezett ReConnect Transylvania elnevezésű programon.
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben még nem sikerült elfogniuk a hatóságoknak azt a 30 év körüli férfit, aki megközelítőleg 19 ezer lejt rabolt el egy bankfiókból kedden reggel Besztercén.
Nyári táborokat, vásárokat ellenőriztek az elmúlt időszakban a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal munkatársai. Az egyik csomakőrősi iskolai táborban több kihágást is jegyzőkönyvbe vettek.
Noha már évek óta kötelező a gázszivárgás-érzékelő műszer beszerelése a lakások többségében, mégis csak néhány hónapja kezdték ellenőrizni a műszerek meglétét. A berendezés meglehetősen drága, de életet menthet.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke számított arra, hogy jogerősen pert nyernek a székely szabadság napján, március 10-én tartott marosvásárhelyi demonstráció szervezői Dorin Florea polgármesterrel szemben.
Román nyelv és irodalomból nyújtották be a legtöbb óvást az országos képességfelmérőn részt vett nyolcadikos diákok Háromszéken, ahol legtöbben ezen az írásbeli próbán buktak meg.
A magyar nyelv és irodalom írásbelivel folytatódott kedden az érettségi. „A reál tagozaton végzett diákok tétele könnyű volt, míg a humánosoké közepes nehézségűnek mondható” – fejtette ki Dáné Szilárd magyar szakos Hargita megyei tanfelügyelő.
Feljelentést tesz az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál (DNA) a marosvásárhelyi sürgősségi kórház ellen az egészségügyi minisztérium.
Rendkívül erős idegméreggel permetezett kukoricásban dolgozott Magyarországon az a 142 székelyföldi diák, akiket kórházba szállítottak vegyszermérgezés gyanújával. A vizsgálatok alapján senkinek nem esett baja.
Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea nem tilthatta volna be a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett március 10-i utcai felvonulást – döntött jogerősen a marosvásárhelyi táblabíróság.