2008. május 29., 00:002008. május 29., 00:00
A lap újságírója meg nem nevezett piaci forrásokra hivatkozva közölt részleteket a francia társaság romániai terveirõl. Eszerint a Peugeot a beruházásra legkevesebb 600 millió eurót szán, ehhez pedig 200 hektár nagyságú telekre van szüksége. A lap emlékeztetett, hogy már május elején bejelentette Viorel Gavrea, a Kolozs Megyei Tanácshoz tartozó Tetarom nevû, ipari parkokat adminisztráló társaság vezetõje, hogy tárgyalásokat folytatnak egy jelentõs vállalkozóval, aki Nemeszsukon szeretne megtelepedni. A Kolozs megyei önkormányzat vezetõi az üzleti titokra hivatkozva közölték a lappal, hogy nem adhatják ki az érdeklõdõ vállalat nevét, ami azt jelenti, hogy a tárgyalások még zajlanak. Ennek ellenére a lap úgy tudja, hogy a francia vállalat vezetõsége már eldöntötte, hogy Romániában telepedik meg. A cikk szerzõje azt is tudni véli, hogy a Peugeot a beszállítóit is Zsukra hozza, így pedig a beruházás összértéke elérheti az egymilliárd eurót. A cégeknél pedig mintegy 7 ezer személy dolgozna majd. A Ziua de Cluj megbízható forrásokra hivatkozva azt is közli, hogy a termelés már idén õsszel be is indulna, s évi 375–400 ezer gépkocsi gördülne ki a zsuki üzem kapuján.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, korábban felmerült, hogy a Mercedes gépkocsikat gyártó Daimler cégcsoport, illetve a General Motors is Zsukon kívánna megtelepedni. A legfrissebb információk szerint a Mercedes végül inkább a Bánságban vagy a Partiumban építi fel új gyárát.
Egymillió zsuki Nokia
Legyártották tegnap az egymilliomodik Nokia mobiltelefont a Kolozs megyei nemeszsuki üzemben. „Romániai termelésünk elsõ három hónapja gyümölcsözõ volt, a Nokia európai ügyfelei elégedettek. Meggyõzõdésem, hogy az itteni energikus csapatnak köszönhetõen a Kolozs megyei üzem teljesítmény és minõség szempontjából példaértékû lesz” – nyilatkozta John Guerry, a zsuki Nokia-gyár igazgatója. A Nokia-gyárat februárban nyitották meg 60 millió eurós beruházással. Kezdetben a finn társaság új termelõegységében csak 350 személy dolgozott, de a tervek szerint 2009 végére már 3500 munkást foglalkoztatnak.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.