2007. március 26., 00:002007. március 26., 00:00
A testület elvi igent mondott aberuházásra, és egyben felhatalmazta Nicoarát,hogy ma Bukarestben folytassa a tárgyalásokat a finnbefektetőkkel, és írja alá a szerződést.Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a finncég 200 millió eurós beruházássalépítene gyárat a Kolozsvártól 18kilométerre levő Zsuk községben kialakítandóTetarom 3-as ipari parkban. Miután a nokiások ahelyszínt már kiválasztották, abefektetés megvalósulása csak azon múlik,hogy a megyei tanács képes lesz-e a nyárihónapokig közművesíteni az ipari park számárakijelölt területet.
Bizalmat szavaztak a Nokiának
A Kolozs Megyei Tanács péntekiülésén egyébként egyhangúlagmegszavazták a Nokia-beruházást. Nicoarãkiemelte, két nagyon fontos lépést megtettek mára beruházás érdekében. A kormányegy szerdai határozattal a megyei tanács tulajdonábautalta át a kinézett területet, és azönkormányzati képviselők is rábólintottaka befektetésre. Nicoarã szerint a létrehozandómunkahelyek számát illetően 1990 óta ez lenne alegnagyobb romániai beruházás. Hosszabb távonugyanis a finn mobilgyártó és beszállítói15 ezer embernek adhatnak munkát. Az előzetes elképzelésszerint a Nokia 2008 első félévéig összesen800 munkahelyet létesít, majd ezek számát2009 végéig 3500-ra kívánjákduzzasztani. A megyei tanácselnök szerint az országgazdaságának is lendületet adhat aNokia-befektetés, hiszen 11 500 munkahellyel számolvais 2010-re a költségvetésbe évi többmint 59 millió euró fog befolyni.
Még hiányzik tízmillióeuró
A finnek egyébként márisNokia villageként (Nokia-faluként) emlegetik Zsukot,pedig még Nicoarã sem egészen biztos abban, hogysikerül megkötni a szerződést. Nem világospéldául, milyen forrásból közművesítika Zsuk melletti területet. A művelet 33 millió eurósköltségeiből 23-at a kormány vállal. Errekapott legalábbis ígéretet Marius Nicoarã aCãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnökkel és aPénzügyminisztérium képviselőivelfolytatott csütörtöki tárgyalásain.
A Kolozs Megyei Tanácsnak sajátforrásaiból, esetleg hitelekből kell – rendkívülrövid idő alatt – előteremtenie a fennmaradó 10millió eurót. A Nokia ugyanis azt tervezi, hogy márez év december elsején elkezdik a próbatermelésta zsuki üzemben, a tulajdonképpeni gyártásifolyamat pedig 2008. január elsejétől indul.
A megyei tanács arra számít,hogy Kolozsvár önkormányzata is hozzájárulanyagiakkal a befektetés megvalósulásához,hiszen a munkaerő jelentős hányadát minden bizonnyalKolozsvárról toborozzák majd a zsuki üzembe.A 4086 lelkes Zsuk pénzforrásaira egyelőre nemszámítanak. „Nekik most nincs pénzük, denagyon sok lesz majd” – fogalmazott Nicoarã. A tanácselnökszerint azért is kiemelt jelentőségű a zsukiNokia-befektetés, mivel gazdasági egyensúlytteremthet Kolozs megyében. A délnyugati megyerésznekugyanis jobb fejlődési perspektívát kínáltaz észak-erdélyi autópálya. Sajtósinformációk szerint a gyártelepítéshírére Zsukon máris nőni kezdtek a telekárak.
B. B. E.
A Nokia a számok tükrében
A finn Nokia egyébként avilág vezető mobiltelefon-gyártó cége.Tavalyi árbevétele 41,1 milliárd euróvolt, ami háromszorosa Románia tavalyi államiköltségvetésének. A mobiltelefon-ágazat24,7 milliárd, a multimédia-részleg pedig 7,8milliárd eurós bevételre tett szert, atelekommunikációs hálózatok 7,4 milliárd,a vállalati rendszerek pedig 1 milliárd eurósbevételt hoztak. Ezzel a Nokia világpiaci részesedése36 százalékra nőtt az ágazatban a 2005-ös33 százalékhoz képest. A tavalyi év végéna multinacionális vállalat világszerte 68 ezerembernek adott munkát.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.