Hirdetés

Zarándokházat avattak Nagyváradon – a magyar kormány támogatásával újult meg az egykori katolikus papnevelde

Tárt kapukkal várják a zarándokokat. A most átadott ingatlan a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye pasztorá lis
és kulturális kö zpontjának fontos része •  Fotó: Bálint Eszter

Tárt kapukkal várják a zarándokokat. A most átadott ingatlan a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye pasztorá lis és kulturális kö zpontjának fontos része

Fotó: Bálint Eszter

Vendégszobák, konferenciaterem és étkező is várja az egykori nagyváradi római katolikus papnevelde épületében a magyar kormány támogatásával felújított zarándokházba betérőket. Az ünnepélyes szalagvágást kedden tartották.

Krónika

2021. július 07., 08:362021. július 07., 08:36

Zarándokházat avattak kedden a Körös-parti városban a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye pasztorális és kulturális központjának részeként az egykori papnevelde épületében.

A vendégfogadásra tervezett intézménynek otthont adó ingatlan a 18. század második felében épült, Miklóssy Ferenc püspök építtetett hozzá jelentősebb szárnyat 1804-ben, majd 1890-ben Schaluch Lőrinc bíboros, a munkát id. Rimanóczy Kálmán építészre bízta. Az egyháznak való visszaszolgáltatáskor leromlott állapotban levő épület felújítási munkálatai 2017-ben rajtoltak el, és

Hirdetés

a magyar kormány által az egyház rendelkezésére bocsátott 270 millió forintból sikerült az ingatlant korszerűsíteni, abban irodákat, vendégszobákat, valamint étkezőt kialakítani.

•  Fotó: Farkas László Galéria

Fotó: Farkas László

A zarándokház honlapján megjelenített leírás szerint a nagyváradi római katolikus püspökség közvetlen közelében, nagyjából a Kanonok sor sarka és a Bodola Gyula Stadion között álló ingatlan ideális körülményeket biztosít többnapos programok szervezésére, zarándokok fogadására.

Negyvenöt fő részére tudnak szállást biztosítani, ezenkívül egy hatvan férőhelyes konferenciaterem és egy kápolna áll a vendégek rendelkezésére. 

Az új rendeltetést kapott közösségi teret és használóit Böcskei László, a Nagyváradi Egyházmegye püspöke áldotta meg, aki az intézmény átadását követően elmondta: nemcsak zarándokközpontként akarják működtetni, hanem jövőépítő közösségi tevékenységek otthonává is akarják tenni az épületet. Hozzátette, élettel szeretnék megtölteni, egy kreatív, dinamikus közösség találkozóhelyévé akarják tenni a sokáig lakhatatlanul ingatlant. Elmondta,

azért nevezték el Magyar zarándokháznak, mert az elődök által épített és továbbadott örökség részét képezi, másrészt egy nyitott, befogadó teret akarnak itt létesíteni.

•  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Galéria

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az intézmény átadásán Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára rámutatott: ahhoz, hogy a magyarság megmaradjon a Kárpát-medencében, a közösségek építésére van szükség. Ezért támogatja a magyar kormány a külhoni közösségi kezdeményezéseket az óvodaépítési, a magyar templomfelújítási programon, vagy a közösségi házak létesítésén keresztül.

Idézet
A nagyváradi zarándokközpont az itt élő magyarok találkozóhelye lesz, amely keresztény hitük és magyarságuk megőrzését segíti, ugyanakkor azokat is szolgálja, akik Magyarországról utaznak a partiumi városba. Az anyaországiak szeretnek a Székelyföldre járni, de Nagyváradon is érdemes megállni”

– hangsúlyozta Soltész Miklós miniszter.

•  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Galéria

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Kiemelte: Nagyváradon megújult a püspöki palota, készül a városalapító Szent László király lovasszobra, Kolozsváron pedig várhatóan október végén, novemberben befejeződik a Szent Mihály-templom felújítása. Nagyvárad és Kolozsvár ugyanakkor egyetemi városok a székely fiatalok számára, és az is fontos, hogy amikor odaérkeznek, magyar közösségre találjanak.

Az államtitkár szerint a Romániában élő magyar közösségnek éreznie kell: a magyar kormány és az anyaországi emberek nagy többsége odafigyel rájuk, szereti és segíteni akarja őket.

A magyar templomfelújítási program keretében négyszáz külhoni templom újul meg szerte a Kárpát-medencében. „Reméljük, hogy segít lassítani az elvándorlást, a többségi nemzetekkel történő jó együttműködést” – idézte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárát az MTI.

Mint ismeretes, közel kétmilliárd forinttal támogatja a magyar kormány a nagyváradi római katolikus püspöki palota felújítását. A háromévesre tervezett munkálatokat 2017 őszén elkezdték, a patinás barokk palota kívülről már teljes egészében megújult, mint ahogy a kertjét is szépen rendben tették. Fokozatosan elkezdődött ugyanakkor a belső terek megnyitása a nagyközönség előtt, nagyjából egy hónapja értékes egyházművészeti gyűjtemény várja a látogatókat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés