Zabola nem London! – erdőgazdálkodásra, vendéglátásra alapoznak a Mikes-örökösök

Tart attól, hogy valamit rosszul csinál. Aztán megismeri a kastély mai lakóit, és a szorongást a helyenként megrázó, de optimista kicsengésű családi történet váltja fel.

„Most, 35 éves fejjel kezdem érteni, hogy mit is jelent, ha egy család 500 éve lakik egy helyen. Rendkívül mélyek itt a gyökerek” – jelenti ki Gregor Roy Chowdhury, a zabolai Mikes család egyik leszármazottja, miközben sétára indulunk a kastélyparkban. Mint mondja, ha nem sikerült volna visszaszerezni az ősi birtokot, valamelyik bukaresti bankba jött volna dolgozni, hogy közelebbről tarthassa szemmel a zabolai fejleményeket. „Valami idehúzott ebbe a térségbe – magyarázza a fiatalember, majd mosolyogva hozzáteszi – pedig hát Zabola nem London.”

A fiatalember Mikes Katalin grófnő Ausztriában született és felnőtt fia, aki grazi és londoni közgazdasági tanulmányok után egy sikeresnek ígérkező bankári karriert cserélt fel a zabolai létre. A történetet a felesége, Ugron Zsolna által írt sikerkönyv, az Úrilányok Erdélyben hozta vissza mostanában a köztudatba.

Amint a fiatalember megemlíti, tíz évvel ezelőtt érzelmi alapon hozta meg a döntést, hogy Zabolára költözik, de mára, a Mikes-erdők egy részének a visszaszerzése után immár gazdasági szálak is kötik a helyhez. Kérdésünkre, hogy hasznosítható-e a Nyugaton szerzett közgazdászi tudás, nevetve felel: „ott a Volkswagen igazgatójával tárgyaltam, itt meg a kőművessel tárgyalok. De hasznosnak gondolom, hogy van érzékem a pénzügyekhez”.

A negyvenhektáros park nyugalmat, csendet áraszt. A környéken már elhullatták a leveleiket a fák, itt még sárgás színek uralkodnak. Mint megtudjuk, a teknő alakú parknak sajátos a mikroklímája. A hideg évszakban melegebb, nyáron hűvösebb, mint a környezete. A gyep gondozott, a tóban kacsa úszik, a kastély főépületén megütközik a reggeli napfény, minden olyan, mint a mesékben.

Mikes Katalin grófnő 1998 végén nyerte vissza peres úton a parkot és a benne levő épületeket. Ezek azelőtt egy ideig üresen álltak, de pár hónappal a jogerős ítélet kihirdetése előtt, egy újabb állami gondozóintézetet költöztettek be. Így a családnak 2005-ig kellett várnia, hogy a felújításába kezdhessen. A régi gépházat vendégházzá alakították, a kapu melletti nyeregházat irodaépületté. A régi kastélynak visszaadták az egykori ragyogását, itt rendezték be Gregor és testvére, Alexander otthonát, a parkban álló svájci házba édesanyjuk, a grófnő rendezkedett be. Most már csak a századfordulón épült új kastély és a kapu melletti istállóépület nyújtja egy építőtelep látványát. Ha befejezik a felújításokat, húsz szobában tudnak vendégeket fogadni.

„Ez nem is hobbi, nem is üzlet; valahol a kettő között – jegyzi meg Gregor. – Azt reméljük, hogy a vendégfogadásból tudjuk majd megteremteni az épületek és a park karbantartási költségeit.” E célt meganynyi kis vállalkozással is próbálják segíteni. Kecsketenyészetet hoztak létre, hogy saját gyártású kecskesajtot szolgálhassanak fel a vendégeiknek. Tavaly kacsákkal népesítették be a parkbéli tavat, ezek jó részét az év végén levágták, de a pisztrángtenyésztés gondolata is felmerült. Az épületek felújításának, a fenntarthatóság biztosításának alapvetően mégiscsak az erdőgazdálkodásban látják a zálogát.

Daciás grófnő

A kastélypark egyik sétányán egy Dacia Logan kanyarodik lefelé. Mikes Katalin grófnő száll ki a volán mögül. Idegenkedik a sajtótól, úgy tekinti, a nyilvánosság kérdését letudta azzal, hogy évekkel ezelőtt nyilatkozott a Duna Tévének, és a róla készült filmet többször is műsorra tűzték. Nem csoda, hogy nem szívesen gondol vissza a múltjára, hiszen már kisgyermekként szembesülnie kellett az osztályának kijáró kommunista kitaszítással. Édesapja 1945-ben meghalt, édesanyját az 1949-es államosításkor a Duna csatornához hurcolták kényszermunkára.

„Szentkatolnán a Künnle család fogadott be, és náluk laktam tíz évig, míg az elemi iskolát elvégeztem. Egyszer titokban áthoztak ide, és megmutatták a kastélyt. Fejkendőt tettek a fejemre, nehogy valaki rám ismerjen” – idézi fel a keserves múltat. Mikes Katalin már kamaszlányként találkozott újra az édesanyjával, miután az öreg grófnét betegsége miatt elengedték a tulceai munkatáborból. A múltról azonban nem sok szó esett beszélgetéseikben. 1960-ban sikerült útlevelet szerezniük, és Ausztriába jutniuk, ahol édesanyja nővére fogadta be őket. A nagynéni még az első világháború idején kötött házasságot egy osztrák herceggel.

Mikes Katalint egy kelet-bengáli arisztokratával hozta össze a sors. A vele kötött házasságból született két fia, Gregor és Alexander. Tolmácsként, valamint a grazi egyetem könyvtárosaként élte életét a romániai kommunizmus bukásáig. „1990 után, amikor először visszajöttem, és láttam, hogy milyen rossz állapotban van itt minden, arra gondoltam, tennünk kell valamit, mert különben minden tönkremegy. Eleinte semmit nem adtak vissza, de aztán a román állampolgárság visszaszerzésével megnyílt az út a visszaigénylések előtt.”

A grófnő és fiai Zabolára költöztek, de az ausztriai létet sem adták fel. Szentkatolnán 53 év után osztálytalálkozót tartottak. „Most az a cél, hogy szedjük rendbe az épületeket, és kezdjünk gazdálkodni az örökséggel. Amikor már megálltunk a lábunkon, a környezetünkben élő embereken kell segíteni” – foglalja össze a teendőket a grófnő.

Svájci beütések

A kastély egyébként 1867-ben nyerte el mai formáját. Korábban csak a méretei különböztették meg a háromszéki kúriáktól. Kapubástya és várfal is övezte, ezeket a park kialakításakor bontották le. Az átépítés, a parkosítás svájci minta alapján történhetett. Mikes Benedek ugyanis egy Moser nevű svájci nagyiparos lányát vette el feleségül. Az épület homlokzatán ma is a Mikes- és a Moser-címer látható.
A kommunista államosítás után az épületegyüttest a pártsajtónak otthont adó bukaresti Scânteia-ház vette át protokollcélokra. Később betegségek által legyengített gyermekek számára működtettek itt afféle felerősítő otthont, amit a román megnevezés alapján magyarul is preventóriumként emlegettek. A kilencvenes évek derekán már javában folyt a visszaszolgáltatási per, amikor elterjedt a híre, hogy a román hadsereg költözik az épületekbe. Nem tudni, a zabolaiak fáklyás tiltakozó felvonulása, vagy a grófnő osztrák nagykövetnél tett látogatásai vezettek oda, hogy mégsem lett katonai létesítmény a Mikes-birtokon.

Az új kastély előtt betonból öntött Eminescu- és Bălcescu-szobor emlékeztet a kommunista időkre. „Ezeket az emlékeket is össze szeretnénk gyűjteni, és meg szeretnénk mutatni a vendégeinknek. Ezek is részei a történetnek – világosít fel Gregor Roy Chowdhury, aki megelégszik a Gergely megszólítással is. – Édesanyám mindig magyarul szólt hozzánk, de mi mindig németül válaszoltunk neki. A magyar nyelvtudásom az ideköltözésemig a gyermeki szinten marad” Ma azonban csak az enyhe idegen kiejtés utal erre az időre. A magyar identitást erősítette az Ugron Zsolnával kötött házasság is. Gyermekeikkel azonban Gergely németül beszél, hogy azok az édesanyjuk és nagyanyjuk hibátlan magyar nyelvét tanulhassák meg.

A park mögött a Kárpátok

A Mikes család a Trianon utáni Nagy-Romániában is a kínálkozó gazdasági lehetőségeket próbálta megtalálni. A földreform megfosztotta őket szántóföldjeik nagy részétől, ezért erdőkbe fektettek. Gergely dédapja, Mikes Ármin a Kárpátok keleti lejtőin, Bákó, Vrancea és Buzău megyében is erdőket vásárolt. Cégeit a bukaresti és a budapesti tőzsdén is jegyezték. Az erdélyi oldalon a Gelence, a regáti oldalon a Năruja- patak völgyén épített kisvasutat a hegygerincen felfelé. A két végállomás közötti 15 kilométeres szakaszt sodronypályával hidalta át.

Mindkét oldalon voltak Mikes-gatterek, melyek évente 300 ezer köbméter faanyagot termeltek. A fát annak függvényében vitték Erdély vagy a Regát felé, hogy mikor hol voltak jobbak a piaci viszonyok. Aztán jött a második világháború, a kommunizmus, és mindent államosítottak. „Most az első gerincig kaptuk vissza az erdőket. Ez körülbelül negyedrésze annak, amit visszakértünk. De ezt nem keseregve mondom, igyekszem mindig a pohár tele felét látni. Ki gondolta volna, hogy egyáltalán valamit is visszaszolgáltatnak Romániában? – mosolyodik el Gergely. – Ami most van, az is megadja újraépítés lehetőségét.”

A beszélgetés önkéntelenül is a fenntartható erdőmenedzsment fogalma felé kanyarodik. Megtudjuk, mindig kevesebb fát vágnak ki az erdőből, mint amennyit lehetne. „Olyan ez, mintha a bankba betett összeg kamatjának a 90 százalékát venném ki. A tőke: az erdő megmarad” – magyarázza. Nemrég partnerséget alakítottak ki az osztrák erdészeti egyetemmel, a brassói egyetemmel és a bukaresti minisztériummal; az erdő egy részét kísérleti területté nyilvánították.

Azt próbálják bizonyítani, hogy tarvágások nélküli gazdálkodás már húszéves távlatban is jövedelmezőbb, mint a hegyoldalak lekopaszítása és újraerdősítése. Épp csak nagy terület kell hozzá, amelyet erdei utak szőnek át.

A tervek között fűrészüzem létesítése is szerepel, a cél pedig az, hogy valamiféle végtermék, például bútor formájában távozzék a fa a Mikes-birtokról. Előbb azonban az örökség megmentését, az épületek felújítását kell befejezni.