
A polgármesteri hivatal legfőbb célja, hogy a községben jó minőségű legyen a víz, és folyamatos legyen az ellátás
Fotó: Facebook/Diosigzidezi
Órákra maradnak víz nélkül a legnagyobb hőségben az egyik legnagyobb érmelléki község, Bihardiószeg lakosai. Mados Attila polgármester ultimátumot adott az új rendszer beüzemelésével késlekedő vízszolgáltatónak.
2021. augusztus 06., 12:542021. augusztus 06., 12:54
A legnagyobb kánikulában kell korlátozni a vízfogyasztást Bihar megye egyik legnagyobb községében, Bihardiószegen. Az érmelléki település vezetéséhez számos panasz érkezett a vízszolgáltató cég, az Apa Canal Nord Vest ellen, olyan lakossági feljelentés is volt, miszerint
Mados Attila polgármester a Krónikának elmondta, technikailag lehetetlen, hogy a kukacok át tudtak volna jutni a rendszer szűrőberendezésein, de ezenkívül is számos gond adódik a vízszolgáltatással. „Azt, hogy a kukacok onnan vannak, nem tudjuk bizonyítani, technikailag lehetetlen, hogy átmenjenek a vízóra előtti, illetve utáni szűrőn keresztül” – magyarázta lapunknak.
azaz tisztázzák a víz minőségével kapcsolatos lakossági aggályokat. Szerdáig még nem történt meg a helyszíni szemle, de várják a szakemberek kiérkezését.
Mados Attila elismerte, hogy az utóbbi időszakban számos panasz érkezett az egyébként az egész érmelléki régiót kiszolgáló cégre, jómaga is elégedetlen a szolgáltatással.
Amivel nem tudok egyetérteni, mert picit jobban odafigyelve az üzemeltetésre, és befejezve a most már elég hosszú ideje húzódó munkálatokat, elérhetnék, hogy ne legyen probléma” – értékelt lapunknak a 6500 lelkes község elöljárója.
Hozzátette, épp ezért döntött úgy, hogy megpróbál jobb szolgáltatást kiharcolni a község számára, és ultimátumot ad a cégnek a munkálatokra. „Van még az egyik kutunkban potenciál, több vizet tudnánk kitermelni és a rendszerbe nyomni, hogyha integrált lenne a rendszer” – vázolta a lehetőségeket Mados Attila. Aki szerint a községben jelenleg két rendszer működik, van egy új, magas nyomáson működő, műanyagalapú rendszer, illetve a több évtizedes azbocementes rendszer, és ennek a helyzetnek mielőbb véget kellene vetni.
Mados Attila szerint ezt az akadályozza, hogy a szolgáltató túl kevés alkalmazottat rendelt ki a községben zajló bekötési munkálatokhoz, és a lassúságnak a lakosság „issza meg a levét”. „Ha mindenki rá lenne csatlakozva az új rendszerre, akkor a harmadik kutat is be tudnánk kötni az új hálózatra, melyben van még egy jelentős víztartalék, ha azt bepumpálnánk a rendszerbe, nem kellene probléma legyen” – illusztrálta a megoldást a polgármester.
A Nagyváradtól 30 kilométerre fekvő település elöljárója úgy véli, a víz minőségével kapcsolatos gondok is abból adódnak, hogy a vízhiány miatt időnként meg kell állítani, majd újra kell indítani a rendszert. „Amiatt, hogy nem működik folyamatosan, amikor újra van indítva, összeszedi az összes koszt és az elején koszos a víz. De hát ez minden rendszerben így van, egy rendszernek az lenne a lényege, hogy folyamatosan működjön, és akkor nincsenek lerakódások és egyéb problémák” – magyarázta lapunknak a polgármester. Mint mondta, a községvezetésnek az a célja, hogy minőségi vizet kapjanak a diószegiek, és a vízszolgáltatás folyamatos legyen.
– hangsúlyozta Mados Attila. Elmondta, a napokban folytatott munkamegbeszélést a szolgáltatóval, és ultimátumot adott a cégnek.
„Több csapatot akarok dolgozni látni, azt akarom látni, hogy az összes háztartás be van kötve” – vázolta az elöljáró a több mint húsz érmelléki önkormányzat társulása révén létrehozott céggel szemben támasztott elvárásait. „Megszabtam azokat az indikátorokat, amelyek révén jobb lesz a vízszolgáltatás Diószegen, és határidőket kértem tőlük. Hétfőre várom a választ, hogy meddig fejezik be a bekötéseket, illetve mikor kötik rá az új hálózatra a központban lévő kutat” – tette hozzá Mados Attila.
Az Apa Canal Nord Vest egyébként több mint húsz Bihar megyei közigazgatási egység számára biztosítja a vezetékes vizet, többek között három város – Margitta, Székelyhíd és Érmihályfalva –, illetve a körülöttük lévő érmelléki községek számára. A román–magyar határtól pár kilométerre fekvő Bihardiószegnek a 2011-es népszámlálási adatok szerint mintegy 6600 lakosa van, ebből több mint 4000 magyar nemzetiségű.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!