Hirdetés

Vitát szül az út terve a szatmári kertvárosban

Nem csillapodnak a viták Szatmárnémeti új általános városrendezési terve (PUG) körül – a közvitára bocsátott dokumentum kapcsán számos nézeteltérés van annak ellenére, hogy hónapok óta igyekszik közös nevezőre jutni az önkormányzat és a tervező a problémás városrészeken élőkkel. 

Babos Krisztina

2015. április 07., 19:532015. április 07., 19:53

A legtöbb vitát a Tisztviselőtelepen átvezető közút terve váltotta ki, melyről legutóbb múlt héten szerveztek meghallgatást, azonban az álláspontok érdemben most sem közeledtek egymáshoz. 

Nits János, a helyi tanács urbanisztikai bizottságának elnöke lapunknak elmondta: ingatlankisajátítások révén oldaná fel a konfliktusokat. Amint arról beszámoltunk, az érintett városrészen közel 40 telekre van érvényben építési tilalom körülbelül 30 éve, az általános városrendezési tervbe ugyanis akkor került be egy, a nyugodt, csendes városrészen átvezető négysávos út, valamint egy hozzá illeszkedő Szamos-híd. Bár azóta fel sem merült a tervezett beruházások kivitelezése, a restrikciók által érintett kertes házak tulajdonosai lényegében egy fáskamrát sem építhettek.

Ezt a helyzetet oldaná fel részben az új városfejlesztési terv (PUG), mely a négysávos utat egyrészt kétsávosra keskenyítené, továbbá a meglévő utcákon vezetné a forgalmat, így még inkább csökkentené az érintett ingatlanok számát. A nyilvánosságra hozott módosítási javaslat azonban heves tiltakozási hullámot váltott ki a környék lakói részéről, akik közül sokan – mint kiderült – csak most értesültek arról, hogy egy négysávos út terve szerepel évtizedek óta a város fejlődési irányait megszabó tervezetben.

A restrikciók által érintettek örülnek a tiltás részleges feloldásának, a környék többi lakója azonban vehemensen ellenez mindenféle úthálózat-fejlesztést a Tisztviselőtelepen. „Szándékosan vezették félre a környék lakóit, ezért háborog most közel 600 ember” – mondta érdeklődésünkre Nits János, aki szerint az új tervezetben szereplő kétsávos útra közlekedésfejlesztési szempontból mindenképp szükség volna.

Ugyanakkor hozzátette, hogy a felmérések szerint ez a szakasz nem lenne túl forgalmas, ráadásul jelentős mértékben megkönnyítené a környék tiltakozó lakóinak az életét, akik jóval egyszerűbben juthatnának ki a csendes kertvárosból.

Kifejtette: a keskenyebb, kétsávos út esetén is maradna körülbelül 10 ingatlan, melyre érvényes lenne az építkezési tilalom, ezért javasolja, hogy az önkormányzat a PUG költségvetésében szereplő, útátvágásokra költhető 40 millió lej, illetve a bővítésre fordítható 30 millió lej igénybevételével sajátítsa ki ezeket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés