Hirdetés

Visszaszerzett osztályok

Kétszáz hellyel növelte a magyar tagozatnak jutó kilencedik osztályos helyek számát tegnap a Maros megyei tanfelügyelőség. Egyes magyar pedagógusok és civil szervezetek szerint a terv így is diszkriminatív, hiszen a román diákoknak arányaiban továbbra is több hely jut, mint a magyaroknak. Ion Tuşnea főtanfelügyelő ezt azzal indokolta, hogy számos magyar diák a román tagozaton kívánja folytatni tanulmányait. Mégiscsak a magyar tagozatot illeti az a tíz kilencedik osztály, amelyet eredeti terve szerint a következő tanévtől a román tagozatnak ítélt volna oda a Maros megyei tanfelügyelőség. Mint arról beszámoltunk, az eredeti elképzelés szerint a beiskolázási számot illetően amúgy is hátrányos helyzetben lévő magyar gyerekeket 280 hellyel rövidítették volna meg.

Szucher Ervin

2009. január 27., 08:292009. január 27., 08:29

Az ezt korrigáló döntést a tanfelügyelőség tegnapi vezetőtanácsi ülésén hozták meg, miután figyelembe vették Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) vezetőjének álláspontját, aki az intézmény tudtára adta, hogy a testület hivatalból eljárást indított ellenük az ügyben. A tanfelügyelőség vezetősége ugyanakkor nem tekinthetett el attól sem, hogy a Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) és a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) péntek délutántól vasárnap estig közel tízezer támogató aláírást gyűjtött a diszkriminatív tervezet gyakorlatba ültetésének meggátolása érdekében. A tanfelügyelőség vezetője azonban, a gyűlés előtt a betegszabadságon lévő titkárnő hiányára hivatkozva, nem volt hajlandó átvenni az aláírásokat tartalmazó íveket. 

Ötven helyett hatvan osztály

A tegnap véglegesített 2009/2010-es beiskolázási terv szerint 137 román, 3 német és 60 magyar – 40 gimnáziumi és 20 szakiskolai – kilencedik osztály indul Maros megyében. Néhány nappal ezelőtt még úgy nézett ki, hogy a tanfelügyelőség vezetősége 147-re pumpálná fel a román osztályok számát, ezzel szemben 50-re csökkentve a magyar osztályokét. Ilyen körülmények között a nyolcadikat végző 1892 magyar gyerek mindössze 1400 helyért versenyvizsgázhatott volna, amennyiben anyanyelvén szerette volna folytatni tanulmányait. Ezzel szemben a román tagozaton kisérettségiző 3565 tanuló több mint négyezer hely közül választhatott volna. Ion Tuşnea főtanfelügyelő a tegnap kifejtette, amennyiben csak tőle függne, úgy osztaná el a helyeket, hogy mindenki ott kezdhesse el a kilencedik osztályt, ahol szeretné és ahol képességei megengedik. „Amikor viszont egy osztály létrehozásáról beszélünk, azt is meg kell néznünk, hogy van-e elég szakképzett oktató, és az iskola rendelkezik-e a megfelelő infrastruktúrával” – magyarázta Tuşnea. Ennek megvizsgálására a tanfelügyelőség tegnap öttagú bizottságot hozott létre, amelynek egyetlen magyar tagja Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő. A testületnek csütörtök délig kell jelentést tennie az iskolák helyzetéről. 
 

És mégis marad a diszkrimináció?

Bár Illés Ildikó és Horváth Gabriella, a Magyar Pedagógusok Országos Szövetségének (RMPSZ) elnöke is részben elégedettnek mutatkozott a tegnapi döntéssel, az még mindig nem teremt teljes esélyegyenlőséget a két tagozaton tanuló gyermekek között. Az 1892 magyar gyereknek így is csupán 1680 hely jut, míg a 3565 román tagozaton tanuló diák 3836 hely közül válogathat. „Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy sok magyar gyermek, anélkül, hogy valaki kényszerítené, önként megy át a román tagozatra. A magyar osztályok sok esetben be sem telnek” – érvelt Ion Tuşnea főtanfelügyelő. 

Horváth Gabriella viszont másként értelmezi a főtanfelügyelő által hangsúlyozott jelenséget. Szerinte az átszivárgásoknak az a legfőbb oka, hogy vannak olyan keresett és divatos szakok, amelyekből egyetlen iskola sem indít magyar tannyelvű osztályokat. Annak dacára, hogy évek óta komoly igény mutatkozik rá, Maros megyében például egyetlen magyar tannyelvű mezőgazdasági, kereskedelmi vagy textilipari osztályt sem hoztak létre. „Mi sem vagyunk elégedettek, mert azzal a plusz, illetve mínusz 200 hellyel a tanfelügyelőség megőrizte a diszkriminatív helyzetet” – boszszankodott a tiltakozó akcióban részt vevő Civil Elkötelezettség Mozgalom elnöke, Horváth-Kovács Ádám.

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés