
Fotó: Kiss Gábor/Református.ro
Újra az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába kerül a nagyenyedi vár részét képező Bethlen-kastély – közölte a Református.ro. Kató Béla püspök közölte, az egyház szeretné ezt az épületet is lehetőségei szerint felújítani, rendbe tenni.
2021. november 15., 12:442021. november 15., 12:44
2021. november 15., 13:452021. november 15., 13:45
Az Erdélyi Református Egyházkerület honlapjának hétfői tájékoztatása szerint az illetékes restitúciós bizottság a visszaigénylés után tizenöt évvel döntött az egyház javára. A nagyenyedi vár északi falánál álló Történeti Múzeum egykor fejedelmi kastély volt, majd a kollégium tulajdonába került, és az intézmény használta. Az ingatlant 1948-ban államosították, utána alakították történelmi múzeummá.
Kató Béla püspök a kastély visszaszolgáltatásával kapcsolatban elmondta, örülnek a döntésnek, hiszen így egységes lesz a város központjában a mag, ahol a történelmi épületek: a református templom, valamint a kollégium és a hozzá tartozó épületek vonzóvá teszik a települést a látogatók számára is. „Szeretnénk ezt az épületet is lehetőségeink szerint felújítani, rendbe tenni, ahogyan a többi ingatlant is” – idézte a Református.ro a püspököt. Az egyházkerület a kollégium javítása és bővítése után a Bethlen utca tanári lakásait és a 14. századi református templomot, valamint a megvásárolt 19. századi, kisebb evangélikus templomot is felújítja.
A Fehér megyei város központjában álló ingatlan egykor fejedelmi kastély volt
Fotó: Kiss Gábor/Református.ro
Kató Béla hozzátette, a nagyenyedi városvezetéssel eddig sikeresen tudott együttműködni az egyházkerület, hiszen az önkormányzat is fontosnak tartja az épületek rendbetételét, hasznosítását, és azt is elismeri, hogy a jogos tulajdonosokat illetik az ingatlanok.
A határozat szerint az egyházkerületnek tulajdonosként köteles tíz évre megőriznie az épület rendeltetését, tehát továbbra is múzeumot működtetni az ingatlanban. Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere örömét fejezte ki a visszaszolgáltatással kapcsolatban, az önkormányzat jó szándékát pedig az is kifejezi, hogy a határozat kiadásakor ígéretet tettek, hogy nem fellebbeznek a döntés ellen. Lőrincz Helga hozzátette: az egyházkerülettel együtt terveznék a jövőt, szeretnének értékes történelmi múzeumot működtetni a városban.
Az egykori fejedelmi palota visszaszolgáltatása már csak amiatt is örvendetes, mivel a nagyenyedi önkormányzat korábban felújította a várfalat és annak valamennyi bástyáját, és uniós forrásokból jelenleg zajlik a református vártemplom restaurálása. Így a váron belül az egykori múzeumnak otthont adó épület lett volna az egyetlen, mely felújításra szorul, a restitúcióval ennek a korszerűsítése is megoldódott.

A két utolsó bástya felújítása zajlik Nagyenyeden, de a vártemplom elkészültére még várni kell. Lőrincz Helga alpolgármester abban reménykedik, hogy a csúszás ellenére sikerül befejezni az uniós támogatással megvalósuló beruházást.
Nagyenyed RMDSZ-es alpolgármestere korábban a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a városvezetés szeretné teljesen felújítani a városközpontot, a Bethlen-kollégium, a Bethlen-utca és a vár korszerűsítése után a városháza előtti parkolót is felszámolnák és a vár körül gyalogövezetet alakítanának ki. A Fehér megyei kisváros vezetése azt reméli, hogy a Torda–Szászsebes autópálya-szakasz átadásával az iskolavárost is jóval több turista keresi majd fel.

„Kulturális-turisztikai látványossággá szeretnénk kiépíteni Enyedet, mert nagy a potenciál a városban, sok minden találkozik itt” – jelentette ki a Krónikának Lőrincz Helga nagyenyedi alpolgármester. Az RMDSZ tavaly újabb mandátumot szerzett elöljárója a Fehér megyei városban zajló, infrastruktúra-fejlesztést, bölcsőde
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
2 hozzászólás